Aktuális

Trükkös csalók az E.on nevében próbálják lehúzni áldozataikat

A csalók e-mailben kérnek kisebb, pár ezer forintos összegeket. A cég több bejelentést is kapott.

Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik – írja a Bors.

Fotó: Unsplash

A cég csütörtök délután közleményt adott ki, amelyben azt írják, több bejelentést is kaptak ezekről a veszélyes visszaélési kísérletekről. Az E.on arra kéri az ügyfeleit, hogy kiemelt óvatossággal járjanak el átutalási megbízásaik teljesítése során.

A csalók által küldött e-mailek a megtévesztésig hasonlítanak az E.on ügyfélszolgálata által kiküldött számlaértesítő e-mailekre. A megtévesztő e-mailekben több hivatkozás is az E.on oldalára vezet, ami az átverési kísérletet különösen hihetővé teszi.

Az e-mailben szereplő linkek közül egyedül ez a fizetés indítására megadott link vezet a csalók fizetési felületére, amely szintén nagyon hasonlít az E.on felületére, illetve az OTP Simple Pay fizetési felületére – jelezte az energiavállalat.

Az E.on megteszi a szükséges jogi lépéseket, ügyfeleit pedig arra kéri, hogy alaposan ellenőrizzék az e-maileket, amelyeket E.on-osnak látszó feladótól kapnak. Csak akkor indítsák el az átutalást, ha meggyőződtek arról, hogy a valódi E.on-os e-portálon, illetve a valódi Simple Pay felületen tartózkodnak – hívta fel a figyelmet a vállalat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top