Hogy lesz egy cserfes, görög származású magyar kislányból a város egyik legbefolyásosabb asszonya?
Elképesztően hosszú történet ez (nevet). Ám a lényeg az, hogy már gyerekkoromban imádtam a szép tárgyakat. Édesapám gyűjtő volt, és mindig élvezettel jártam vele az üzleteket és vásárokat, ahol szép régiségekre lehetett szert tenni. Persze akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a műkincs lesz az életem. A nyolcvanas évek végén elindított utazási irodánk ma is működik. Az eredeti terv az volt, hogy érettségi, majd a görög gyökereim kétéves felkutatása után beszállok a családi vállalkozásba. Egy ideig dolgoztam is ott, csak aztán egy repülőút alkalmával huszonegy évesen megismertem Ernstet, a férjemet, és ez alapjaiban változtatta meg az életemet. Nemcsak azért, mert nem sokkal később egy akkor még távolságtartó, komoly, mára azonban igen szórakoztató osztrák férfi felesége lettem, hanem azért is, mert Ernst akkor már vagy tíz éve műkincsek adásvételével foglalkozott, és nagyon beszippantott a világa. Nem sokkal később rávettem, hogy nyissunk közösen egy klasszikus galériát Budapesten.
Eleni Korani
Rá kellett vennie őt? A férje tartott attól, hogy berendezkedjen Magyarországon?
Budapestet nagyon szerette, ám itt galériát nyitni akkoriban olyan volt, mint tizenkilencre lapot húzni. A környéken mindenki biztosított bennünket arról, hogy egy éven belül tönkre fogunk menni. A műkereskedelmi szakma mindenhol zárt, kirekesztő világ, itthon különösen az volt. Nem akartam, nem akartuk meghallani ezeket a hangokat, csak tettük a dolgunkat, és azzal foglalkoztunk, amiben fantáziát láttunk. Nagyon sokáig nem volt nyaralás, nem volt szabadidő, és évekig minden megkeresett forintot visszaforgattunk a munkánkba. Az ismerősök nagy része ekkor nem a művészetet, kultúrát választotta, hanem butikot vagy éttermet nyitott. Ők lesajnáltak bennünket, egyrészt mert régiségekkel, „kacatokkal” foglalkoztunk, és nem az új, menő, trendi bútorokkal, másrészt mert nem a Maldív-szigetekre jártunk vagy nem az aktuális legmenőbb kocsink volt. Mi azonban úgy éreztük, a magyar kultúrában van küldetésünk. Megannyi elfeledett művész volt, akit újra fel kellett fedezni, és bemutatni a széles közönségnek. A 2000-es évek változást hoztak, ahogyan más szakmákban, így a miénkben is. Idővel műgyűjteményeket kezdtünk felépíteni, egyre drágább festmények megszerzése és az utóbbi évtized számos rekordja kötődött a nevünkhöz – amiben azért sok év munkája és megbízhatósága benne van.
Ebben a szakmában még mindig kevés a nő. Nem volt nehéz érvényesülnie benne?
Nemcsak arról van szó, hogy férfias ez a szakma. Egy fiatal lány egy konzervatív világban, ahol erény a múlt és az idő? Le kellett dolgozni ezt a „lemaradást”. Most itt vagyok, de kellett vagy húsz év és a bennem felhalmozódott tudás ahhoz, hogy elfogadjanak, és adjanak a véleményemre. Rengeteg munkámba került, hogy az a név, hogy Eleni, jelentsen valamit a magyar kultúrában. Másrészt ma már az Ernst Galérián keresztül mozognak a piacon a legjelentősebb festmények. Számos hazai és külföldi múzeumi kiállítás van, ami nem jöhetett volna létre az általunk kölcsönadott műtárgyak nélkül.
Az Ernst Galéria leghíresebb tranzakciói, érdemei:
– A galéria 2016-ban átlépte a hazai műkincs-kereskedelmi szakmában addig példátlan, XX. századi műalkotásért kifizettet 200 milliós plafont Tihanyi Lajos a párizsi Pont St. Michel hidat ábrázoló festményének megvásárlásával. A következő évben Eleni és Ernst nemcsak megismételték ezt, de túl is szárnyalták a fenti kép párjának aukción történt megszerzésével. Tihanyi szintén a Point St.Michel hidat ábrázoló festményéért már 264 millió forintot fizettek. Így művészettörténeti szenzációként, a két legendás festmény együtt 110 év múltán először került kiállításra az Ernst Galériában.
– 2015-ben az Ernst Galéria közvetítésével került a párizsi Musée d’Orsay-be Rippl-Rónai József 1914-ben festett Menetelő francia katonák című alkotása. Nemcsak a múzeum állandó kiállításán szerepel a mű, hanem nemzetközi kiállításokon Matisse, Van Gogh és Picasso művei között. Eleni és Ernst egyik célkitűzése, hogy magyar alkotók műveit nemzetközi szinten láthatóvá tegye, így öregbítve Magyarország hírnevét.
– 2005-ben ők hozták haza Amerikából mintegy 120 millió forintért Rippl-Rónai József Kalitkás nő I. című festményét, amely legalább olyan ikonikus kép, mint Szinyei Merse Pál Lila-ruhás nője. Azóta is ez a festmény a valaha legdrágábban aukción elkelt magyar mű Amerikában. A Kalitkás nő I. hazahozatala az akkori vámszabályok miatt komoly nehézségekbe ütközött, de végül ideiglenes engedéllyel sikerült azt néhány hónapra a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Kalitkás Nő II. című festménnyel együtt a nagyközönségnek bemutatni.
– Az Ernst Galéria Arany Állami Kitüntetést kapott Ausztriában a Magyarország és Ausztria közötti kulturális kapcsolat odaadó ápolásáért.
Nemcsak a műkincskereskedők világa, hanem a hazai művészvilág is megkedvelte önt. Igen sokat látni például a Budapesti Operettszínházban. Tavaly jótékonysági árverést is tartottak az intézmény javára, a tavalyi évben alapított Honthy-díj kisplasztikáját pedig a férje tervezte…
Mindig is kedveltem magát a műfajt, és nagyon érdekelnek a tehetséges emberek. Világéletemben szerettem segíteni és egyengetni azok útját, akikben van spiritusz, akikben hiszek. Vannak művészek, akik nem csak szakmai, de magánéleti értelemben is adnak a véleményemre. Egyébként a barátaim sokszor ugratnak is amiatt, hogy az operettbe járok, így mindenkit elviszek, és megmutatom ennek a műfajnak a nagyságát és szépségét. Tradíció és hagyomány, ami fontos nekünk, hiszen nap mint nap a magyar értékek megőrzésén dolgozunk – ebben az együttműködésben is.
A Magyar Bálon Bécsben
És miként tett szert Kalifornia jelenlegi alkormányzója, Eleni Kounalakis barátságára?
Akkor ismertük meg egymást, amikor ő volt a Magyarországra akkreditált amerikai nagykövet. Ám ennek van egy előzménytörténete. Évekkel Eleni előtt Philip Reeker volt Budapesten az amerikai főkonzul, akivel a szimpátián túl a magyar művészet iránti rajongás is közös alap volt egy barátsághoz. Feleségével vásároltak egy gyönyörű Konkoly Gyula: Pipacsmezőt a galériánkban, mely a főkonzuli rezidenciát ékesítette. A budapesti küldetés lejártakor kiderült, hogy Philip nem Washingtonban vagy más békés országban folytatja munkáját, hanem háborús övezetbe küldik, Afganisztánba. Nagyon közel a harcokhoz és a halálhoz, egy katonai támaszponton, egy konténerben fognak élni. Szigorúan egyetlen bőröndöt vihetett. A diplomáciában általános szokás egy könyvet, albumot vagy szuvenírt adni búcsúajándékba. De mit lehet adni olyannak, aki esetében szerencse, ha egyáltalán épségben visszatér? Elmentem Konkoly Gyula festőművészhez, és megkértem, hogy fesse meg az úgy szeretett másfél méteres pipacsos képet piciben, hogy a bőröndben magukkal vihessék. Miután elkészült a festő, a vászon hátoldalára írtam néhány személyes sort, és átadtam búcsúzóul. Később, amikor újra találkoztunk, Philip azt mondta, hogy abban az egyéves pokolban a tőlem kapott kis pipacsos festmény volt számukra a reménysugár, szimbóluma az életüknek. Ha ránéztek, tudták, hogy egyszer ez is véget ér. Évekkel később, már előléptetett nagykövetként Philip egy továbbképzésen vett részt, ahol összetalálkozott a frissen kinevezett Elenivel. Azt mondta neki: ha ezt a nevet hallom, hogy Eleni, akkor mindig különleges érzés fog el. Budapest csodálatos város, és a követség mindent megad majd neked, de barátokat nem. Ha megérkezel, tudd, hogy van ott egy nő, akinek ugyanaz a keresztneve, mint a tiéd. Keresd meg, ő lesz a te legjobb barátod. Mai napig beleborzongok ebbe a történetbe.
Eleni Korani és Eleni Kounalakis alkormányzó
A nagykövet asszony pedig a jelek szerint felhívta.
Nem egyszerűen felhívott. Ahogy leszállt vele a repülő, másnap délelőtt az volt az első dolga, hogy engem megkeressen. Attól kezdve pedig elválaszthatatlanok lettünk. Külsőre nagyon különbözünk, és néha a politikai véleményünk is más, ám belül, emberileg mintha tükörlelkek volnánk. Identitásunk, családjaink története, korunk, de még a gyermekeink száma és kora is szinte egyezik – kivéve a világok, amelyekben felnőttünk. Sok időt töltöttem a rezidencián, partikon, családi eseményeken. De akkor is, amikor az Alzheimer-kórral küzdő, előrehaladott korú anyósa néhány hónapot nálunk volt – megrendítő volt látni egy család szeretetét és elképesztő munkáját egy ilyen helyzetben. Sok dologban kikérte a véleményem, és én nagyon sokat tanultam egy sikeres üzletasszony és édesanya történeteiből. Például azt, hogy mi, nők keressük a lehetőséget egymás támogatására.
Egy alkalommal néhány napra vendégül látta egy Suzy nevű barátnőjét Amerikából, és mivel éppen egy diplomáciai csúcshét volt, Eleni megkért, ha van időm, foglalkozzam vele. Éppen Bécsbe kellett utaznunk, gondoltam, ha nem probléma, elvisszük magunkkal. Csodás napot töltöttünk együtt, és az úton megütötte a fülünket egy mondata, ami így kezdődött: „Amikor Hillary hatvanadik születésnapját ünnepeltük a pajtában…” Ernst-tel összenéztünk, gondoltuk, messziről jött ember azt mond, amit akar. Aztán még aznap este kiderült, hogy Hillary Clinton másnap érkezik Budapestre. Amikor Suzy ezt megtudta, azt mondta, szeretné meglepni őt. Nem értettem egy szót sem, így hívtam Elenit, aki azt mondta, milyen jó ötlet, menjünk mi is a Parlamentbe. Másnap reggel, ott, a Hillary Clintont ünneplő decens sokaságban derült ki, hogy Suzy – akinek az Osztrák Magyar Monarchia történeteit meséltük napokon át – Hillary Clinton legbelsőbb baráti körébe tartozik. Amikor Clinton belépett az ülésterembe, a háta mögött a magyar miniszterelnökkel, egy pisszenést sem lehetett hallani. A világ egyik legismertebb asszonya először Suzy nyakába borult, majd az enyémbe, miközben azt mondta, nagyon örül, hogy megismerheti a barátnője magyar barátait.
Eleni, Suzy és Eleni
Úgy érzi, vannak, akik irigykednek önökre?
Nem tudom… Nyilván többnyire csak azt látják, hogy sokak számára elérhetetlen műtárgyakkal foglalkozunk, vonzó életet élünk, de a rengeteg munkát, amit beletettünk és a mai napig teszünk, azt már nem. Persze, az eredmény látványos, az oda vezető út küzdelmeit senki sem kérdi. A mi szerencsénk az, hogy összehozott bennünket a sors azon a bizonyos repülőn, mert kölcsönösen a legjobbat hoztuk ki egymásból, és az életünkből is. Született két csodálatos gyerekünk, Akilina és Maxi, akik már mindketten tinédzserek. Én mindig is úgy voltam az anyukájuk, hogy soha, egy napra sem hagytam abba a munkát. Akilina születése után három héttel nyitottuk meg az Ernst Galériát, és Maxi születése után pár nappal már az Operabálon voltam. Látod, visszatérve Elenire, ez is fontos kapcsolódási pont volt közöttünk, hogy mindketten szenvedélyesen dolgozó és szerető anyák vagyunk.
Eleni Korani és családja
Ő lett Kalifornia első női alkormányzója, és ön tavaly novemberben kiutazott hozzá, hogy részt vegyen a kétéves kampánya fináléjában.
Nem túlzás azt mondanom, hogy életre szóló élmény volt. Eleni felhívott, hogy sokat jelentene neki, ha ott lennék. Elrepültem San Franciscóba, ahol egy másik világba csöppentem. És nemcsak az időjárás miatt, hanem a rendkívül barátságos és laza életszemlélet miatt. A választások napján kisétáltunk egy helyi kávézóba reggelizni. Két barátnő, aki régen látta egymást és megbeszéli legféltettebb titkait. Közben emberek léptek oda hozzánk, felismerték, és én zavarban voltam. Akkor tudatosult bennem, hogy Eleni itt valaki lesz… ma este.
Csodálatos volt látni, hogy a konzervatív Amerikában milyen sok nő került be a kongresszusba. Az egyik legfontosabb államban Eleni történelmet írt, elsöprő győzelemmel nyert. Láttam, mire képes a női erő. A kétéves kampányában is kizárólag csak nők dolgoztak. Ott álltam magyarként a győzelmet ünneplő, majd százfőnyi kiválasztott között, és körülnézve azon gondolkodtam, hogy ki voltam, és ki volt ő, amikor találkoztunk. Most hol tartunk, és vajon merre viszi ez az út. Amikor 2013-ban elutazott Magyarországról, azt mondta nekem: Magyarország mindig az élete meghatározó része lesz. A fiai itt nőttek fel, Magyarország miatt kezdték el a vívást is, és itt talált értékes, életre szóló emberi kapcsolatokat. Kalifornia jelenlegi alkormányzójának otthona – ahol az amerikai politika és üzleti élet meghatározó alakjai adják egymásnak a kilincset – Konkoly Gyula festményei, számtalan egyedi Herendi porcelán és műtárgy, a magyar művészet és kultúra megbecsüléséről és szeretetéről tanúskodik. Mindketten hatással voltunk a másik életére. Talán kicsit büszkén kijelenthetem: szimbolikus értelemben én, Eleni2 otthagytam Magyarországot Eleni1, Kalifornia alkormányzójának az életében.
