Aktuális

Bálint gazda óriási elismerést kapott

Életműdíjat kapott az idén júliusban 100. életévébe lépő Bálint György, az ország kertésze.

A szakmai zsűri Ledó Ferencnek, a FruitVeb – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnökének ítélte a 2018-as Az év agrárembere díjat, Bálint György kertészmérnök és Vancsura József, a gabonatermesztők szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke pedig életműdíjat kapott. A kitüntetettek munkáját Nagy István agrárminiszter méltatta az egri díjátadáson.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Mint a díj fővédnöke, Nagy István elmondta, ez az elismerés felhívja az ország figyelmét a kitüntetettekre, méltó helyre emeli az agrárium rangját, miközben új lehetőségeket nyit meg előttük, hogy még többen megismerhessék őket, hiszen példaképekre, motiváló mintákra mindenkinek szüksége van.

Az év agrárembere díjat 2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens üzlettársaival, azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedőkre, akiknek társadalmi szerepvállalása jelentős, és kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top