Egy férfi nem rejtette véka alá a politikai véleményét. Sőt, tüntetésekre is kiment. Sőt, hagyta, hogy ott lefényképezzék. Egy nap ez a férfi névtelen levelet talált a postaládájában. Azt írták benne, ha nem hagy fel a viselkedésével, elmondják mindenkinek, hogy férfi, hogy nyolc gyereke és lángosozója van, hogy keresztény. Hogy cukorral szereti a káposztás tésztát, ülve pisil, és néha ebéd előtt is ad csokit a gyerekeknek.
A férfi nem igazán értette, de azért felhívta a gyermekei anyját azzal, hogy ő férfi, van nyolc gyereke, lángosozója, és hogy ülve, meg hogy ebéd előtt, satöbbi, satöbbi. A nő nem igazán értette. – Persze, tudjuk – mondta.
Ekkor a férfi kikiabált az ablakon. Azt kiabálta, hogy: férfi vagyok, keresztény, cukorral szeretem a káposztás tésztát, és… – itt azonban egy otromba hang félbeszakította: ki a tökömet érdekli?!
Ekkor a férfi vállalt vont, és összetépte a névtelen levelet.
Nemrég Szabó Richárd bajai kisvállalkozó is kapott egy névtelen levelet. Abban is fenyegetés volt, neki is azt írták, ne beszéljen többé a politikai nézeteiről. Csak neki mást helyeztek kilátásba: „mindenki meg fogja tudni, hogy homoszexuális vagy” – írták.
Egy normális világban ekkor Richárddal ugyanaz történ volna, mint az első férfival. Mert hát egyrészt tudja is ezt róla ez-az, másrészt aki nem tudja, azt sem érdekli különösebben. E közlés információtartalma az idegenek felé nulla kellene, hogy legyen (egyébként úgy tűnik, egyre többen így is vannak vele).
Az első eset nem történt meg, a második igen. És sajnos Szabó Richárd nem téphette össze a levelet. Sajnos hatott rá, megfélemlítette. Elhitte, zsarolható azzal, hogy ő meleg. Lelke mélyén tudja, hogy ez nem valami negatívum, ami felróható neki, mégis – úgy tűnik – befészkelte magát a lelkébe valamiféle bűntudat. És talán szorongás attól, hogy ez majd számítani fog – valahol, valakiknek. Hogy majd lesz olyan, aki eddig szerette, de eztán nem fogja.
Richárdnak vállvonogatva, büszkén, érces hangon, a kamerába nevetve kellett volna üzennie ellenfeleinek arról, hogy megkapta a levelet, de nem hagyja magát zsarolni, hiszen ez annyit ér körülbelül, mint mikor az óvodában a gyerekek csúfolják a szemüvegest (ugye, jól látom, hogy ilyen is egyre ritkábban van?).
Richárd valóban készített videót, és közzétette egy helyi közéleti portál közösségi oldalán (ITT megnézheted), de az sajnos nem ilyen lett – nem lehetett ilyen. A férfi a könnyeivel küszködik, hangja remeg, nehezen mond ki szavakat. Így kezdi: “Sokat gondolkodtam“.
(Facebook)
Majd elmondja, hogy mielőtt közzétette a felvételt, beszélt a családtagjaival (ez valószínűleg így a legjobb, ha már ilyen társadalomban élünk).
„Úgy döntöttem, megelőzöm a rossz szándékot és gyűlöletet, amit indítottak ellenem (…) bejelentem „ezt a történetet”.” Így mondja: történetnek nevezi azt, hogy meleg. Nem csodálom, hogy nincs rá jobb szava. Hiszen ő csak ő, ugyanaz, akinek megszületett, akinek gyerek volt, aztán felnőtt férfi lett, és semmi különöset nem talált volna magán, ha nem mindenhol azt hallotta volna, hogy de, igenis, ő „más”, ő „különbözik”, ő „átlagtól eltérő”, „nem természetes” és hasonlók. Neki nem volt szüksége címkékre, a társadalomnak viszont igen. És ahol címke van, ott minősítés is van.
„Szabó Richárd vagyok, egyéni vállalkozó, nyolcgyermekes apa, hívő keresztény és meleg” – ezt mondja a férfi a videón, és ebből magától értetődően derül ki, hogy egyik jelző olyan, mint a másik, egyik sem jelent többet vagy rosszabbat a másiknál.
„Fú, de nehéz…” – sóhajt fel egy ponton. Ő azt hitte, ez a négy fal közé tartozik, mert ez a magánélete – így mondja. Részben így van, részben pedig nem. A homoszexuális emberek magánélete is csak annyira tartozik a négy fal közé, mint a heteróké. Szexuális életet jó esetben senki nem él az utcán, de bármelyikünk nyugodtan elmesélheti a munkahelyén, hogy hétvégén wellnessezni készül a pasijával. Ha férfi, ha nő.
„Én vagyok az, aki a lángossütőnél gyereknapokat tartott, a hajléktalanok előtt kinyitottam a vendégteret, sok emberrel együtt elmentünk szemetet szedni…”
Richárd, nincs erre szükség. Az nem úgy van, hogy a jótetteid vannak az egyik serpenyőben, az orientációd pedig a másikban. A másikban a rossz tetteid vannak – ha vannak ilyenek – az orientációd pedig egyikben sincs – ugyanis nem mérlegelendő.
Mégis… a vállalkozó gyerekeit sajnálom kicsit, mert ők még valószínűleg hisznek világunk értelmes és igazságos voltában, és a felnőttekben. Ők nem fogják érteni, hogy apa miről beszél. Hogy apának – akire bizonyára felnéznek – mit kell „bevallania” és miért. Hogy mi ez a homo-izé. És akkor majd el kell nekik magyarázni valamit, amit egyáltalán nem kéne, hiszen mi, heterók sem mesélünk a gyerekeinknek arról, hogy kivel és mit csinálunk az ágyban.
Ugyanakkor… nagy tévedés azt hinni, hogy a szexuális irányultság csupán szexuális kérdés. Azért való az utcára, azért kell beszélni róla és felvonulni miatta, mert sokkal több annál. Olyan mértékben több annál, amilyen mértékben egy társadalom a heteroszexualitást teszi normává, és bizonyos jogokat ahhoz kapcsol. Nem, soha nem azért mentek melegek az utcára, mert melegek. Hanem mert sokak által a mai napig elnyomottak.
A buta ember ugyanis nem megérteni akarja, amit nem ért a világ dolgai közül, hanem elnyomni. A buta ember azon vitatkozik, hogy valami természetes-e, amit a természet hozott létre. A buta ember nem annak örül, hogy jogai vannak, hanem meg akarja mondani, hogy kinek ne legyenek.
Sajnos azt kell mondjuk, Szabó Richárd bátor volt, hogy videóban beszélt a homoszexualitásáról. De erről nem muszáj ám videóban beszélni. Sem nem tilos, sem nem muszáj. Lehet. Én mondjuk annak is jobban örülnék, ha mikor az újságíró megkérdezi a leszbikus celebritást, hogy és, mi újság a pasikkal, akkor az illető nem azt mondaná, hogy á, semmi, hanem hogy: Pasikkal? De hát nekem csajom van. És lépnének tovább. (Emellett épp a közhangulat miatt el kell mondani: mindenki csak maga coming outolhat, előbújásra kényszeríteni valakit esetenként nem etikus, máskor egyenesen bűncselekmény.) Kár, hogy nincs nyíltság, vagy csak ritkán. Inkább megy ez az ovis, vagy épp politikaikorrektes kerülgetése a témának. Olyan jó volt látni, mikor nemrég egy frissen kinevezett tisztviselővel interjú készült, amiben a hobbijai kapcsán megemlítette, hogy szeretnek kirándulni a barátjával, és még egy közös képet is mellékelt – csak úgy, egy szakmai portréban. Gondolom, nem bajai az illető, de talán nem is Magyarországon született. (Ez is coming out, minden felhajtás nélkül. Remélem, egyszer a coming out kifejezés is értelmét veszti.)
Bajai emberünk indulni akar az önkormányzati választáson. „Támadjatok vagy legyetek velem – rátok bízom, én ettől ugyanaz az ember vagyok” – mondja.
Posztja után az első száz kommentben nem találni negatív megjegyzést. Csak efféléket:
– Te egy nagyon jó és becsületes ember vagy!
– Jószívű, jólelkű ember vagy, más nem számít!
– Kitartás, ne add fel, a családod büszke marad, meglátod!
– Emberségből példaértékű vagy, a magánéletedhez senkinek nincs köze.
– Maradj ilyen, szeretünk!
– Ha bajai lennék, rád szavaznék.
Én meg már megint arról kellett cikket írjak, hogy a Föld gömbölyű. Pedig esküszöm, az egészben a lángos a legérdekesebb, az több szót érdemelt volna. El is fogok menni megnézni közelebbről.
