Aktuális

Sífutás közben meghalt a londoni olimpia evezős bajnoka

Maximilian Reinelt mindössze 30 éves volt.

Sífutás közben életét vesztette a svájci St. Moritzban Maximilian Reinelt német evezős, aki a londoni olimpián arany-, a riói játékokon pedig ezüstérmes volt a férfi nyolcassal.

A 30 éves sportolót ért szerencsétlenségről a német szövetség számolt be hétfőn. Reinelt halálának körülményei egyelőre még nem ismertek. Az Index német lapértesülésekre hivatkozva azt írja, a sportoló sífutás közben rosszul lett, az életét pedig már nem tudták megmenteni.

Az evezős az olimpiai érmei mellett világbajnokságokon két arany- és három ezüstérmet nyert a nyolcassal, s négyszer Európa-bajnok is volt.

A civilben orvosi végzettséggel rendelkező Reinelt a riói játékok után fejezte be pályafutását, a jövő héten pedig a német U23-as válogatott orvosaként utazott volna a sportolókkal a spanyolországi edzőtáborba.

Christof Koepsel/Bongarts/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top