Aktuális

Béla szereti a virágot, mégis rossz ember

Virágot lopott társasházakból Béla, végül rablásért kell felelnie.

Tavaly áprilisban egy kecskeméti társasház idős lakója vette észre, hogy valaki lopja a lépcsőházból a virágokat. Rá is szólt a tolvajra, aki könyökével félrelökte a tulajdonost, fenyegette, és megpróbálta megütni. Így az idős áldozat hagyta elmenni a virágtolvajt.

Forrás: Police.hu

A tettest egy nő is megpróbálta feltartóztatni, ám őt a férfi ellökte, és a virágokkal elmenekült. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján az asszony és az idős férfi – a dulakodás eredményeként – könnyű sérülést szenvedett.

A kecskeméti rendőrök rövid időn belül beazonosították és még éjfél előtt elfogták R. Bélát, akit kihallgatását követően rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek.

A nyomozók további négy bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják Bélát. Kiderült, hogy a gyanúsított a rablást megelőzően ugyanabból a lépcsőházból még aznap másik két lakó virágát is eltulajdonította. Ugyanekkor egy másik közeli társasház folyosójáról használati cikkeket lopott, és a tárolóból is megpróbált értékeket magával vinni – olvasható a police.hu-n.

A Lord dalának szövegéből az is tanulhat, akinek nincs pénze virágra:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top