Aktuális

Félrenyelt csokidarab akadt meg egy egyéves gyerek torkán, majdnem belehalt

Szerencsére a mentők éppen időben kiérkeztek a helyszínre.

Félrenyelt egy csokidarabot, és kis híján megfulladt egy 1 éves gyermek Gyöngyös mellett. A szülők pánikba esve hívták a mentőket, miközben maguk próbálták eltávolítani a szemmel nem látható darabkát a kicsi torkából. A baba életét az utolsó pillanatban sikerült megmenteniük a gyöngyösi mentőknek. Az esetről az Országos Mentőszolgálat számolt be Facebook-oldalán.

A mentésirányító azonnal indította a legközelebbi esetkocsit, miközben folyamatosan instruálta a szülőket, hogy mit tegyenek. Miután a csoki eltávolítása sikertelen volt, a gyermeket azonnal saját autójukba tették a szülők, és elindultak a mentővel szembe. A pár perces út felénél találkoztak, talán az utolsó pillanatban. Az esetkocsi személyzete az akkor már eszméletlen gyermeket gyér légzéssel és éppen megtartott keringéssel vette át a szülőktől. A kiérkező mentőtiszt gyorsan és helyesen az azonnali emelt szintű légútbiztosítás mellett döntött, ami megmentette a gyermek életét. Bajtársaink ellátás után végül stabil állapotban szállították kórházba a kicsit. Mielőbbi felépülést kívánunk! Bajtársainknak gratulálunk!

– olvasható a bejegyzésben.

Kiemelt kép: Országos Mentőszolgálat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése