Tarlós István közölte, hogy a héten tárgyalt a Budapest Airport és a HungaroControl vezetőivel, csütörtökön pedig Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral egyeztetett. „Reálisan és lelkiismerettel kijelenthető, hogy belátható időn belül, még az is lehet, hogy rövid időn belül, meg tudjuk szüntetni az éjszakai repüléseket” – nyilatkozta az M1 csatornának pénteken.
Az éjszakai repülés főleg a mélyalvás időszakában probléma, ezért Tarlós szeretné a javasolt – éjféltől reggel ötig tartó – repülési tilalmat reggel hat óráig kitolni. A főpolgármester szerint Budapest esetében probléma, hogy nincs a közelében kiváltó repülőtér, amelyet használni lehetne éjszakai mentesítésre. Távlati tervként korábban felvetette, hogy a katonai és a teherszállító repülőgépeknek egy közelben levő kisebb repülőteret kellene használniuk. (MTI)