nlc.hu
Aktuális
Egy gyermekotthon pszichológusa megírta, milyenek a körülmények az intézményében, kirúgták

Egy gyermekotthon pszichológusa megírta, milyenek a körülmények az intézményében, kirúgták

„A gyerekektől azóta is kapom az üzeneteket; nem hiszik el, hogy ez történt” – mondta.

A Facebookon kért segítséget ismerőseitől Hárs György Péter pszichológus, miután egy cikke miatt elveszítette az állását – írja a Népszava.

Hárs három hónapig dolgozott egy budapesti gyermekotthonban, erről szóló tapasztalatait írta meg őszintén a Magyar Narancs hasábjain. A cikkben többek között arról is írt, mennyire káros véleménye szerint az, hogy a különböző korú és nemű gyerekek összezárva, sokszor ugyanabban a helyiségben élnek. Egy erős idézet:

Könnyű elképzelni, mit látnak, mit hallanak. Egymástól nagyok és kicsik. És hogy miket csinálhatnak meg egymással. A nevelők legtöbbször behunyják a szemüket. Vagy mert belefásultak, vagy mert megszokták, vagy félnek, vagy mert így egyszerűbb. De a mentőautó és a rendőrség csaknem mindennapos vendég. Hol a balesetek miatt, hol pedig a rongálások, garázdaság, lopások, verekedések miatt. De van gyerek, akit pszichés állapota miatt kell elszállítani. Vagy mert szülni fog.

A cikk január utolsó napján jelent meg. Hárs jelenleg egy másik intézményben dolgozik, két hónapja van ott próbaidőn, de a cikk megjelenése után nem sokkal közölték vele, hogy március 18. után már nem kell bemennie dolgozni.

A gyerekektől azóta is kapom az üzeneteket; nem hiszik el, hogy ez történt

– nyilatkozta a Népszavának. Azóta állást keres, ismerőseinek köszönhetően több lehetőség is felmerült. De bárhogyan is lesz, mint mondta: „természetesen” nem állami intézményben fog dolgozni.

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top