Nemrég egy házibuliban szóba került a vallás, ráadásul olyan barátaim között, akik mind ateisták. Illetve ketten ateisták, hárman agnosztikusak, ha jobban belegondolok. (Az agnosztikus az a szkeptikus, aki azt állítja, nem jelenthetjük ki, hogy van isten, de azt sem, hogy nincs, mert egyikben sem lehetünk biztosak.) Az egyik ateista srác mutatott rá, hogy elsősorban a nők vallásosak, „ez főleg az ő marhaságuk”. Itt persze egyből letámadta pár acsarkodó önérzetes hölgyismerős, én pedig jobbnak láttam eloldalogni a konyhába maradék szendvicset vadászni.
Másnap elgondolkodtam, és megállapítottam, hogy valóban több hívő nő van a környezetemben, mint férfi. Sőt, jóval több. A mi családunkban egyedül az egyik nagymamám járt rendszeresen templomba. Ennek eredményeképpen a temetésén a pap – aki nagyon bírta nagymamámat – igazán ki akart tenni magáért, és olyan hosszú beszédet mondott, hogy negyven perc után elájultam a napon. De ez mellékszál.
Utánanéztem a témának, és kiderült, hogy valóban, a nők világszerte vallásosabbak. Nem olyan nagy mértékben – körülbelül 10%-kal több köztük a hívő, mint a férfiak közt, és országonként eltérnek az adatok –, de azért ennyi kijelenthető. Ráadásul
a nők aktívabbak is: többet járnak ceremóniákra, többet imádkoznak, és elkötelezettebbek vallási felekezetük iránt.
Még annyi rajzolódik ki, hogy az idősebb nők elhivatottabbak, mint a fiatalabbak. A ténnyel minden kutató egyetért, de hogy mi lehet az oka, arról megoszlanak a vélemények.
Az egyik felvetés szerint – annak ellenére, hogy fejlődünk ezen a téren – még mindig fennáll, hogy a hatalomgyakorlás terepei inkább a férfiak irányítása alatt állnak, és egyesek szerint lehetséges, hogy emiatt „menekülnek” a nők a vallásba. Ebben lehet valami, hiszen ha megnézzük, melyik a legkevésbé vallásos demográfiai csoport, az nem más, mint a fiatal, városi férfiaké. Igen, a legprivilegizáltabbak.
Útkeresés? (Profimedia)
Az is felmerült lehetséges okként, hogy a nőknél jellemzőbb a megélhetési bizonytalanság. Mivel alacsonyabb pozíciókban, kevesebb pénzért dolgoznak, mint a férfiak, illetve mert a válás után a gyerekek a legtöbbször náluk maradnak. A szegénység a statisztika szerint valóban az istenhit felé hajtja az embereket, és a szegénység nagyobb hatással bír egy nőre, mint egy férfira, így ez is oka lehet annak, hogy a nők támogatásként inkább fordulnak „felfelé”. Az említett nagymamám árva gyerekként nőtt fel, és emlékszem, ateista apám és nagybátyáim mindig azzal magyarázták a vallásosságát, hogy „nagy szegénységben nőtt fel”.
A nők továbbá fizikailag gyengébbek a férfiaknál, így jellemzőbben használják ki őket és különböztetik meg őket hátrányosan, így esetleg a biztonságot és megnyugvást keresik a hitéletben.
Szintén érdekes felvetés, miszerint a nők „késésben vannak” a férfiakhoz képest, ezalatt azt értve, hogy
kevesebb alkalmuk adódott/adódik utazni, világot látni, más kultúrákat megismerni, tehát olyan tevékenységekre, amelyek – ezt is igazolták – jellemzően csökkentik a vallásosságra való hajlamot.
A férfiaknak emellett több lehetőségük van arra, hogy eldöntsék, mit dolgozzanak, hol éljenek, mire költsék a pénzüket, ez a szabadság is bizonyítottan elfordít.
A nemek közti különbségek már gyerekkorban megmutatkoznak. A fiúkat arra neveljük, hogy ne féljenek belevágni egy kalandba, legyenek önállóak és vagány lázadók, a lányokat pedig a jólneveltség, szerénység és engedékenység irányába tereljük, és ez az alárendelődés jobban kedvez a gyülekezetekben elvárt nyájszellemnek.
Érdekes, de még az is befolyásolja ezt, hogy az ember otthon dolgozik, vagy eljár egy munkahelyre. A háztartásbeli nők például vallásosabbak, mint munkába járó társaik. Ez főleg a skandináv országokban figyelhető meg, ahol a leginkább elöl járnak a nemek közti egyenlőségben, és gyakran a férfiak maradnak otthon a gyerekekkel. Emlékszem, tavaly Malmőben mennyire meglepődtünk barátnőmmel, mikor a játszótéren alig láttunk nőket, mindenhol apák tologatták a babakocsikat. Ezekben a progresszív országokban a nők szinte ugyanannyira vallásosak, mint a férfiak, alig van különbség.
Egyesek szerint azonban a biológiánkban van a kulcs. A férfiak dolga az őskorban a vadászat volt, amihez szükség van kezdeményezőkészségre, lobbanékonyságra, agresszióra és kockázatvállalási hajlamra. Ez érthető, hiszen egy nyájas, jámbor férfi kevesebb sikerrel fog ledönteni egy mamutot, mint vagányabb társai. A nők kedvesek, kevésbé agresszívak, törődő édesanyák, akik nevelik a gyerekeket és ápolják a betegeket, időseket. Ezek a szerepek a férfiakra kevésbé jellemzőek, ahogy az „ájtatosság” is, hiszen istenben hinni úgynevezett tipikus „kockázatkerülő stratégia”. Utóbbira való hajlam a nők részéről megmutatkozik például a vezetési szokásokban is: a nők lassabban és óvatosabban hajtanak, mint a férfiak, és kisebb eséllyel halnak meg autóbalesetben.
Ez szintén evolúciós okokra vezethető vissza, hiszen a nőknek a kockázatkerülés szavatolta a nagyobb esélyt az életben maradásra és ezáltal az utód felnevelésére.
Ezenkívül a nők kevésbé hajlamosak inni, cigarettázni, illetve jobban odafigyelnek a súlyukra, és rendszeresebben járnak orvoshoz, ez is mind tipikus kockázatkerülő tulajdonság. Ugyanakkor hajlamosabbak a szorongásra, erre pedig olyan gyógyír a hit, mint egy szörnyektől félő gyereknek a takaró alá bújás. Gondoljunk csak egy zuhanó repülőre, amin – a mondás szerint – nincsenek ateisták. Egyesek szerint nem is maga a nem, hanem a férfiasabb és nőiesebb tulajdonságok aránya determinálja a kérdést.
Ha a vallás ikonikus alakjaira és vezetőire gondolunk: mind férfiak. A legtöbb vallásban nők nem is vállalhatnak magasabb rendű hivatást. Mindezek ellenére a nők hisznek, rendületlenül.
