Jelentős útlezárásokra készüljenek Dél-Buda lakói szombat délelőtt. A tűzszerészek ugyanis kiemelik, és a tervek szerint hatástalanítják azt a két, egyenként egytonnás amerikai bombát, amelyet tavaly ősszel találtak a Duna budafoki szakaszán.
A rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonsági okból kiüríti a városrészt, lezárja a 6-os utat, a Kelenföld-Érd alsó és Tárnok közötti vasúti szakaszon pedig szüneteltetik majd a közlekedést.
A kiürítendő területet a lakóknak és az ott dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás után térhetnek vissza. A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki.
A kiürítés reggel 7 órakor kezdődik, majd teljesen lezárják Budafokon a forgalom elől a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utcát és a Mária Terézia utcát a Kuruc köztől, a Nagytétényi utat a Háros utcától a Tóth József utcáig, a Tóth József utcát, valamint a Temető utca–Mező utca–Pannónia utca–Promontor utca által határolt területet.
Reggel 7 órától a lezárt területen csak felszállni lehet az arra közlekedő buszjáratokra (33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 241, 241A, 250), ott nem szállhatnak le róluk az utasok. A terület kiürítése után, a bombák kiemelése és hatástalanítása idején, várhatóan 10 órától az érintett buszok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek. A buszmegállókban a BKK tájékoztatást ad a lezárásokról.
A Kelenföld és Érd-alsó közötti vasúti vonalszakaszon várhatóan 10 és 16 óra között nem járnak majd a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek majd a vonatok, ezek a járatok teszik lehetővé az eljutást a Déli pályaudvarról utazóknak a Kelenföldről induló pótlóbuszokhoz. A korlátozások több távolsági vonatot érintenek, köztük nagykanizsai, veszprémi, szombathelyi, pécsi és kaposvári vonatokat.