„Egy órát ültem a dugóban úgy, hogy nem tudtam, él-e még a gyerek”

Bele se gondolunk legtöbbször, hogy egy ilyen hír szereplői nemcsak az idővel futnak versenyt, de sokszor a saját határaikat is át kell lépniük. Lehetőségünk volt az érintett szülőkkel átbeszélni a történteket, így mindenki megtudhatja, átérezheti, milyen az, amikor az ember egyszer csak kap egy telefont arról, hogy a gyermeke balesetet szenvedett, aztán elindul, és egy órát ül a dugóban úgy, hogy közben nem tudja, átölelheti-e még a gyereket. Ilyen, amikor durván kizökken a világ a helyéről egy jó időre, és egy apa tehetetlen. (A szereplők nevét saját kérésükre megváltoztattuk – a szerk.)

Hogyan szereztetek tudomást arról, hogy balesetet szenvedett a fiatok?

Anya: Itthon voltam, ültem az ágyon. Fél négykor hazajött a nagyobbik fiam, kérdeztem is tőle, hol van Balázs, merthogy készültünk könyvet venni nekik, mire mondta, mindjárt jön. Nem sokkal később csörgött a telefon, Balázs barátjának az édesanyja telefonált. Nem volt furcsa, mert amúgy is szoktunk beszélgetni. Mondta, hogy nem tudja, hogy mondja, de Balázst elütötte a HÉV. Ennyi. Azt még hozzátette, itt Kalászon. Az iskola hozzánk képest a HÉV túloldalán van. Csináltak oda külön egy átjárót, azt hittem, ott történt. Azt sem tudom, hogyan öltöztem fel, mi volt rajtam, csak gyorsan kiszaladtam. Elraktam a kocsikulcsot, de aztán úgy döntöttem, mégsem megyek autóval. Rohantam, néztem arrafelé, de semmi nem volt ott, lefelé viszont már láttam, áll a két HÉV, csomó ember van ott, és hallottam is, ahogy a gyerek kiabálja, torkaszakadtából: Anyukámat akarom! Mivel van jogosítványom, elsősegélyt is tudok adni, így tudtam, ha kiabálás van, akkor nem lehet iszonyatosan nagy baj. Ez már akkor egy kisebb megnyugvást adott, de természetesen akkor még az egész testem reszketett, hiszen nem tudtam, mi van vele, milyen látvány fog fogadni. Amikor megláttam, ijesztő volt. Alig tudtam odamenni a gyerekhez, annyian vették körül. A fél négykor jövő HÉV az egyik legzsúfoltabb felénk. Egy fiatal nő és egy anyuka próbált nyugtatni, hogy ne pánikoljak, de nem pánikoltam. Reszkettem. Csak azt akartam, hogy végre odaengedjenek a gyerekemhez. Balázs egyből megismert, arra kért, vigyem haza, ez volt az első mondata. Minden áron fel akart kelni, hiszen ott feküdt a HÉV mellett. Ekkor már a tűzoltók és a rendőrség ott voltak, a mentők még nem. Az volt számomra az ijesztő, hogy vér folyt a füléből. Arra gondoltam, hogy csak a hallásával ne legyen gond. Jó volt, hogy beszélt hozzám, és kérte, hogy fogjam a kezét. Már mellette voltam, mire kiért a nagymamájuk, akivel otthon még rohanva közöltem, amit velem is a telefonban. Együtt lakunk. Ő elkezdte Balázs lábát simogatni, de kérte a gyerek, ne csinálja, ne nyúljon a lábához. Hagyd, Mama! – mondta neki. Akkor ott úgy véltük, tudatánál van, nem vesztette el az eszméletét. Ma, ha kérdezzük a balesetről, azt mondja, nem emlékszik semmire, csak hogy jött a HÉV, meg hogy felébred a kórházban.

Balázs utolsó emléke a vonat jelzőhangja, utána a kórházban ébredt fel

Mennyi idővel azelőtt történt a baleset, hogy kiértél a helyszínre? Meddig volt a fiad idegenekkel?

Anya: Olyan 10 perc.

Egyedül volt, amikor megtörtént?

Anya: Nem, négyen voltak.

Mind biciklivel?

Anya: Nem, csak Balázs. És tolta.                     

Ki szólt a gyerekek apjának?

Anya: A Mama. Ő hívta, mikor kiért.

Gábor, te ennyi információt kaptál?

Apa: Ennyit, hogy Balázst elütötte a HÉV. Dolgoztam. Csörgött a telefonom, felvettem, teljesen gyanútlanul. Amikor édesanyám mondta, teljesen lemerevedtem. A főnökömmel szemben álltam pont. Mondta, dobjak el mindent, ne gondolkodjak. De Zuglóból hazaérni a kedd délutáni csúcsban, az durva egy óra volt. Mennél, de nem tudsz, és nem tudod, mi var rád, mire számíts. Annyit tudtam, kiért már a mentő, Balázs kiabált, vérzik a füle, de mást nem.  

Abban ez egy órában, amíg kiértél, nem tudtál meg semmi újat?

Apa: Nem volt, aki fel tudott volna hívni, a hír viszont terjedt, szóval hívogattak, mert a környékünkön már mindenki tudta. Rögtön hazajöttem, és gyalog mentem ki a helyszínre, mert akkor már hatalmas volt a dugó, és nem mellesleg két percre van a házunktól a megálló. A párom annyit tudott ott mondani, hogy Balázzsal minden oké, nem tudja, hova mennek, majd hív. Aztán csukódott is be a mentő ajtaja. Anyám azt még hozzá tudta tenni, hogy a rendőrök azt mondták neki, nem elütötte, csak elsodorta a HÉV. És hogy elég valószínű, hogy a biciklit találta el, vagyis a jármű ráfordította. A balesetire mentek, oda mentem én is, de mire beértem, már az intenzíven volt. 

A baleset helyszíne

Milyen volt az az egy óra, amíg te ültél a dugóban és hívogattak?

Apa: Ez egy olyan tehetetlenség, amit nem tudok szavakba önteni. Olyan, mintha iszonyú éhes lennél, és van is előtted egy tál kaja, de nem éred el, mert le vagy kötözve. Küzdesz, és közben ott van a keserűség és a bizonytalanság. Mennél, mert nagyon ott szeretnél lenni, de nem tudsz, mert a forgalom nem engedi, és közben nagyon figyelni kell a vezetésre, mert nem lehet ész nélkül menni, száguldozni, amikor meg hívnak, még te próbálsz nyugtatni, mert így nemcsak  a másikat, de magadat is kezeled valahogy.

Magányos voltál abban az órában?

Apa: Nem, mert nem magammal foglalkoztam. Általában tervezek, minden lépésemet igyekszem megtervezni. Itt meg volt egy olyan bizonytalansági faktor, ami miatt csak egyet tehettem: megpróbálni odaérni gyorsan, de hogy ott majd mivel szembesülök, azt nem tudtam.

Nem agyaltál azon, milyen kimenetelei lehetnek a balesetnek?

Apa: Nem. Nem adtam még fejben sem esélyt annak, hogy olyan történjen, amit nem akarunk.

Pozitív végkimenetelnek sem?

Apa: Számíthatok jóra vagy rosszra. Ha jóra számítok, és ebbe élem bele magam, mert abban keresem a kiutat, és a valóság rosszabb lesz, akkor sokkal nagyobb trauma fog érni. Fordított helyzetben, ha a legrosszabbra számítok, és semmi baj nem lesz, akkor boldogság, de mi van, ha a legrosszabb válik valósággá? Inkább nem agyalok. Nagyon pici az esélye annak, hogy pont az történik, amit fejben végiggondoltál.

Ehhez nagyon tudatosnak kell lenni.

Apa: Csak az volt a fejemben, hogy minél előbb odaérjek. Hogy ott mi lesz, azzal nem foglalkoztam.  

Edit, neked nem volt olyan hosszú időd gondolkodni, mert közel laktok a baleset helyszínéhez. Azért végigfutott pár dolog az agyadon?

Anya: Csak pozitív gondolat. Mikor mondták, hogy Balázst elütötte a HÉV, arra gondoltam, nem érdemeljük ezt, nem érdemeljük, hogy velünk ilyen történjen. Bennem volt nyilván a rossz is, de inkább nyugtattam magam. Csak arra gondoltam, semmi maradandó ne történjen. Tudom, hogy egy HÉV-balesetnél senki nem gondol arra, hogy egy kisebb dologgal megússza az ember, mindenkinek katasztrófa ugrik be, de ebbe kapaszkodtam: velünk nem történhet ilyen.

„Nem a felelőst kerestük, inkább azt, hogy hogyan tudunk minél előbb kikecmeregni ebből”

A nagyobbik fiad ez idő alatt hol volt?

Anya: Itthon.

Őt tájékoztatta valaki?

Anya: Később, akkor nem értünk rá. A mentőből felhívtam őt, mert tudtam, hogy ő mondta Balázsnak, hogy elmehet biciklizni. Tudtam, hogy magát fogja hibáztatni. Itthon voltam, amikor elengedte, és én nem is tudtam róla.

Bence engedte el Balázst?

Anya: Ez a nap nagyon furcsa volt. Aznap lemerült az okosórájuk, Balázs el se vitte magával. Ilyen előtte sosem volt. Mármint, hogy lemerült úgy, hogy nem töltötték fel. Balázs sosem csinált olyat, hogy köszönés nélkül hazajön, majd egy osztálytársával elmegy valahova. Csak úgy nem kísér el másokat a HÉV-ig. Bence sosem engedi el Balázst, hiszen „csak” a testvére, nem az anyja vagy az apja.

Miért kísérte el a fiút a HÉV-ig?

Anya: A srác valahol a hegyen lakik, és megbeszélték, hogy Balázs elkíséri, mert Bence biciklijével akart menni az osztálytársa. Addig fut mellette, a HÉV-nél pedig visszakapja, és mindenki megy haza. Ennek az osztálytársnak a nevét egyébként korábban sosem hallottam. Soha nem emlegette, csak aznap jött elő.

Balázs biciklije

Apa: Szerintem ez belemagyarázás. Ha nem ez történik, simán elmentünk volna az ilyen történetek mellett. Észre se vettük volna.  

Mióta közlekednek egyedül?

Anya: Két éve. De négyen mennek. Bence a legidősebb, ő 13 éves, van két 11 éves és egy 9 éves.

Volt az iskolában közlekedésre érzékenyítés?

Anya: Volt. A baleset után pedig megint.

Megbeszélték a gyerekek az iskolában, hogy mi történt Balázzsal?

Anya: Igen, hiszen mindenki tudta.

Körülbelül mennyi ideig voltál bizonytalanságban Balázs állapotával kapcsolatban?

Anya: 40 perccel a baleset után jött az első kórházi vizsgálatról információ. Aztán kétpercenként kijöttek, elmondták, mit csinálnak, mi az új fejlemény. Mondták, hogy nyugodjak meg, nincs eltörve semmije. Engem a feje zavart nagyon, mert folyt a füléből a vér, és a mentőben sokat mondta, hogy fáj a feje. Először koponyatörésre gyanakodtak, de nem támasztotta alá semmi. Később kiderült, vérrög volt a füle mögött.

Apa: Mire én beértem, már be lehetett menni hozzá. De addigra olyan szinten beájult, hogy nem lehetett felébreszteni. Be volt nyugtatózva. Akkor tért csak kicsit magához, amikor mozgattak benne valami orvosi alkatrészt. Az fájt neki, de ennyi.

Köztetek volt vita a történtek miatt?

Apa: Nem. Nem a felelőst kerestük, inkább azt, hogy hogyan tudunk minél előbb kikecmeregni ebből.

Anya: Mikor hazajöttünk, megbeszéltük a dolgokat, hogy ők még kicsik, döntést nem hozhatnak. Előtte sose volt ilyen. Kamaszodik Bence.

Mikor beszélt először Balázs arról, hogy mi történt?

Anya: Csütörtökön. Azt gondoltam, hagyok neki időt, majd úgyis mondja, ha készen áll rá. Reggelinél kérdezte, beszélhet-e velem. Azt mondta, emlékszik arra, hogy elindultak, futott a bicikli után, és kérte a fiút, hogy ne menjen át a síneken. De átment. Ezért ő is, és ott még pár osztálytárssal beszélgettek. Pár napja azt mondta, amikor felnézett a lámpára, fehér volt. Ezért indult el. Itt nem látni, ha bent van a másik HÉV, szóval csak a lámpa segít az átkelésnél. Hallotta, hogy sípol, és már fordult is el. Aztán a kórház a következő emléke.

Zárójelentések

Az osztálytársak végignézték?

Anya: Igen. Sokkolta is őket. A tanító néni is írt, hogy mi van Balázzsal, mert szerette volna tájékoztatni a szülőket. Akkor már a rémhírek terjedtek. Olyanok például, hogy minden csontja eltört. Egyik osztálytársának az öccse is látta a balesetet. Ők egy héttel a történtek után átjöttek, hogy a kisfiú elhiggye, minden rendben van már. Egy napig állítólag csak erről beszélt, és magába is fordult.

Más is került sokkos állapotba?

Anya: Azt mondták, a HÉV vezetője. 

Apa: A baleset utáni másnap hívott minket a tűzoltó és a mentőorvos is, érdeklődtek, hogy van a gyerek. A mentős azt mondta, négy ilyen esethez hívták ki, és csak Balázs élte túl. Ez a jó hír pedig feltöltötte.

Anya: Mondtam is neki, hogy majd örülnék, ha Balázs találkozna vele.

Mentálisan hogy van most Balázs?

Anya: Jól. De nagyon figyel a közlekedési szabályokra. Sokkal, de sokkal figyelmesebb.

És Bence?

Anya: Vele addig volt zűr, amíg nem tudta, mi van Balázzsal. Nehezen, de végül bejött velünk a kórházba. Letudtuk ezt a dolgot. Nagyon kemény tanulópénz volt, és megúsztuk ennyivel. Már tudják, miért fontosak a szabályok, és miért tartjuk be őket.