Aktuális

Mérgezett kecskéktől lettek betegek

Ismeretlenek megmérgezték a kecskéket, utána a gazda és a szomszédok is rosszul lettek.

Fél év alatt 18 kecskéje pusztult el egy budapesti gazdának. Volt olyan éjszaka, amikor hat döglött állatot talált reggel. A gazda akkor jött rá, hogy mérgezés történt, amikor lovak fájdalomcsillapítójaként használatos granulátumokat talált szétszórva a legelőn, abból ehettek a kecskék.

Ennél is nagyobb baj, hogy mire a mérgezés tényére rájött, a gazda sajtot, tejet és túrót készített az állatok tejéből. A TV2-nek azt mondta, ő maga, a családja és a szomszédai is, akik fogyasztottak a tejtermékekből, rosszulléttel küzdenek. A gazdának a háta és a tarkója fáj, egyik gyerekének rendellenesen magas a fehérvérsejtszáma. Egyik szomszédjának veseelégtelensége van, a másiknak hasmenése lett. Egy kutya is ivott itteni kecsketejet, majd bevérzett a szeme.

A kép illusztráció. Fotó: Ignácz Péter

A rendőrség elutasította a gazda feljelentését, de a Nébih vizsgálata még folyamatban van. A gazda azt mondja, nem adja fel, akár EU-s szervekig is elviszi az ügyét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése