nlc.hu
Aktuális
Milliókat érő képeket fest Pigcasso, a malac

Milliókat érő képeket fest Pigcasso, a malac

A dél-afrikai állatmenhelyen élő röfi szájjal festett képei hatalmas népszerűségnek örvendenek. Még a Swatch is készített belőlük egy limitált szériás órasorozatot.

Négyezer dollár (kb. 1,1 millió forint) körüli áron kelnek el egy dél-afrikai állatmenhelyen élő malac szájjal festett képei – írja a Blikk.

 

Pigcassót – ahogy megmentői elnevezték – 2016-ban szabadították ki egy vágóhídról, azóta a franschhoeki állatmenhely lakója. Joanna Lefton, a farm alapítója számos dologgal próbálta lekötni a mentett röfit – de mindent megevett vagy lerombolt. Az ecsetek viszont hamar megtetszettek neki, és rövid idő alatt megtanulta használni őket.

Egy kis gyakorlás után a konnektororrú piktor már vászonra festett, ráadásul nem is akárhogyan. Alkotásaira egy helybéli reklámügynökség is felfigyelt, egyik felfedezője szerint „egyértelműen absztrakt impresszionista képeket fest”.

A Pigcasso képeiből befolyó bevételt a menhely üzemeltetésére fordítják. A képek a Swatch óragyártó vezetőinek is megtetszettek, akik „Flying Pig by Ms. Pigcasso” néven egy limitált szériát szenteltek a művészetének. A 120 dollárért (kb. 34 ezer forint) árult órák lapját és szíját a malac képeinek részletei díszítik.

Kiemelt kép: Twitter / Pigcasso

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top