Aktuális

Búcsúzz el a 3-as metró déli szakaszától!

Indul a 3-as metró felújításának második üteme, jelentősen megváltozik az érintett kerületek közlekedése.

Mostantól a 3-as metró déli szakaszán dolgoznak a munkagépek. Vagyis: nem jár a metró a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között. Igazán majd a következő munkanapon, hétfőn derül ki, mekkora késést jelent a metrópótlás a közlekedésben, de a Budapesti Közlekedési Központ igyekszik.

Ennek megfelelően a felújítás ideje alatt Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között alacsony padlós, légkondicionált metrópótló buszok közlekednek csúcsidőben 45 másodpercenként indulva, számukra az Üllői úton buszsávot jelöltek ki.

Balogh Zoltán/MTI

A metrópótló buszok mellett új buszjáratok is segítik a közlekedést, egyes meglévő járatok pedig meghosszabbított útvonalon, sűrűbben közlekednek. Budapest-bérlettel a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy vasútállomás között közlekedő InterCity és gyorsvonatokat az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe az utasok a fővárosi szakaszon.

A metrófelújításról a projekt hivatalos honlapján, a http://www.m3felujitas.hu-n, a menetrenddel kapcsolatban a https://www.bkk.hu/m3felujitas/ oldalon tájékozódhatsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top