Aktuális

Megtalálhatták, mitől gyulladt ki a Notre-Dame

Bár a nyomozókat még nem engedték be az épületbe, az egyik rendőri vezető már gyanít valamit. A világ közben a Notre-Dame méheiért aggódott.

Megszólalt a francia bűnügyi rendőrség egyik vezetője a Notre-Dame székesegyházban keletkezett tűz kapcsán. Véleménye szerint feltehetően rövidzárlat okozta a szerencsétlenséget. Persze azt is tegyétek mellé, hogy ugyanez a rendőr az AP hírügynökségnek azt mondta: a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be a székesegyházba.

Közben a Notre-Dame rektora, Patrick Chavet püspök azt javasolta, hogy építsenek egy kisebb, ideiglenes templomot a székesegyház előtti téren, hogy a hívők ott imádkozhassanak, amíg a 12. századi épületet restaurálják. A tér alatt az ókorból származó romokat őrző altemplom húzódik, valamint földalatti parkoló is működik alatta.

(Getty Images)

Jó hír, hogy a Notre-Dame kaptárjaiban élő mintegy 200 ezer méh túlélte a székesegyház tetőzetét és huszártornyát elpusztító hétfő esti tűzvészt.

A méhek életben vannak” – közölte Nicolas Géant, aki a székesegyház melletti sekrestyén elhelyezett kaptárakat gondozza. Nicolas Géant az egész világból kapott érdeklődő üzeneteket és telefonhívásokat a méhek sorsát illetően. „Kaptam hívásokat Dél-Afrikából, Japánból, az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából is, erre igazán nem számítottam” – mondta.
    
Tűz esetén, már a füst első megjelenésénél a méhek teletömik magukat mézzel és a védelmezik a királynőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top