Aktuális

Az átadás utáni napon le kellett zárni a spanyol horrorcsúszdát

A kifejezetten turistáknak készült csúszdán többen is csúnyán megsérültek.
csúszda spanyolország baleset

A spanyol hatóságoknak biztonsági okokból le kellett zárniuk azt a csúszdát, amelyet csütörtökön adtak át Costa del Sol üdülőövezetében. A 38 méter hosszú, egyébként igencsak meredek csúszda kifejezetten a turistáknak készült azért, hogy könnyedén közlekedhessenek két, különböző szintmagasságban lévő utca között.

Csakhogy hiába a gondos tervezés, a csúszdát már az átadást követő napon, pénteken sem lehetett használni, mivel többen is megsérültek miatta. A csúnya sérülések oka elsősorban az lehetett, hogy a 32-34 fokos lejtőkkel rendelkező eszközön az emberek nagyon felgyorsultak, és gyakorlatilag kirepültek belőle a végén.

A hatóságok a lezáráson túl felszólították a kivitelezőt, hogy vizsgálja felül a csúszdát és annak biztonsági kockázatait. Egyúttal hozzátették, a balesetekhez vélhetően az is hozzájárult, hogy a turisták nem az előírásoknak megfelelően használták az eszközt: fekve például tilos lett volna lecsúszni rajta – írja a The Guardian című brit lap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top