Aktuális

Nem fogadta a súlyosan sérült betegeket a Honvédkórház a hétvégén

A kórház szerint betegek voltak az orvosok.

A Honvédkórház szombatra és vasárnapra lemondta a baleseti ügyeleteinek egy részét, és nem fogadta a politraumás betegeket. A politrauma többszörös sérülést jelent, az orvosi szaknyelvben azokra a betegekre használják, akiknek a többféle sérüléséből legalább az egyik életveszélyes. A súlyosan sérült páciensek elküldéséről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő írt a 444 Röntgen blogján.

A Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ épülete Budapesten (MTI Fotó: Lakatos Péter)

Kunetz szerint a rövidzárlatot orvoshiány okozta, az ÁNTSZ szabályozása alapján ugyanis három szakorvosnak folyamatosan az osztályon kell lennie. A szakértő emlékeztetett: idén január óta a Honvédkórházból kilépett két szakorvos, egy nyugdíjba ment, kettő már felmondott,  három éppen beteg. A kórház nehezen talál új orvosokat, amióta az új törvény értelmében a Honvédkórház dolgozói honvédségi státuszba kerülnek. Továbbá a friss adatok szerint az intézmény adóssága megközelíti a két és fél milliárd forintot.

Hétfő reggelre a Honvédkórház elismerte a hétvégi traumatológiai ügyelet csökkentett kapacitását. Az intézmény szerint viszont ezt nem az orvoshiány, hanem megbetegedések okozták. Felelős döntést hoztak, teszik hozzá, hétfőtől újra normálisan működnek majd. 

(444, RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top