Aktuális

Balesetveszélyes szórakozást talált ki magának valaki Debrecenben

Akár öt év börtönnel is büntethető, amit csinált.

Több közlekedési táblát is elforgatott valaki Debrecenben – írja az Atv.hu. A beszámoló szerint láthatóan az elforgatás volt a célja az illetőnek, a táblát a helyén hagyja, nem lopja el, nem dönti ki.

A portál által megszólaltatott szakember szerint a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követ el az, aki a KRESZ-táblák észlelhetőségét bármilyen módon is akadályozza vagy megváltoztatja. Ezt akár öt év börtönnel is büntethetik.

–Ez egy nagyon otromba tréfának szánt valami, tehát én ezzel nem tudok azonosulni, mert ez ön- és közveszélyes, mert balesetveszélyes helyzetet idézhet elő, mert ugye a kötelező haladási irányt jelző tábla és a kikerülési irányt jelző nyíl meghatározza a haladás irányát – nyilatkozta az ATV-nek Horváth László gépjármű-szakoktató.

(Kiemelt kép: Fotó: MTI/Kallos Bea)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top