nlc.hu
Aktuális

Milliárdos műgyűjtő, mágus és Kozso is ott van a NAV adóslistáján

Az Ámokfutók egykori frontembere mellett bróker Marcsika is szerepel a listán.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévente közölt adólistáin ismerős nevekre bukkanhatnunk. A 180 napon át folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyeket felsoroló – 2019. március 31-ei állapotot mutató – listán 2820 név olvasható – írja a Napi.hu. Közülük 2071 magánszemélyként, 726 egyéni vállalkozóként szedett össze komolyabb tartozást – de van 23 olyan személy is, akiket lakcím nélküliként tart nyilván az adóhatóság. (A magánszemélyek összes adótartozása jóval meghaladhatja a 28 milliárd forintot, annak többszöröse lehet; az idei első negyedéves listán a legnagyobb adós egy ferencvárosi lakóhelyű férfi volt, akinél a NAV 256 millió forint adóhiányt állapított meg, továbbá 527 millió forint bírságot is kiszabott. Nem ritka az egymilliárdot meghaladó adótartozás sem.)

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / Lakatos Péter)

A NAV felsorolásában olvasható többek között az Andrássy úti egykori Aranymúzeumot létrehozó – korábban A 100 leggazdagabb című kiadványban is szereplő – műgyűjtő, Zelnik István neve is. A múzeumnak otthon adó villát tavaly az irányárnál jóval alacsonyabb áron, 1,7 milliárd forintért adták el egy hongkongi üzletembernek. A múzeumot működtető, Zelnik tulajdonában lévő Magyar Indokína Társaság Kft. 2016 májusában került felszámolás alá, a felszámoló kezdetben 2,5 milliárd forint irányáron hirdette eladásra az ingatlant.

A listára felkerült a Frabato ősi mágus néven tevékenykedő Fischl András is, aki a honlapja szerint jóslással, mágiával, rontáslevétellel és szerelmi oldás-kötéssel foglalkozik. Fischl magánszemélyként halmozott fel adótartozást, de a Céginfo.hu adatiból kiderült, hogy korábban több cégben is megfordult, jelenleg a New-Karma Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben ügyvezető, amely 2017-ben 7,2 millió forint nettó árbevétel mellett 2,5 millió forint adózott eredményt ért el.

Feltűnik a listán a 2000-es évek elején tevékenykedő, több ezer kisbefektetőt megkárosító – egyebek mellett a piliscsabai Magdolna-völgyben házépítéseket is tervező – Pilis-Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet volt igazgatósági elnöke, Tallér Károly neve is.

Huzamosabb ideje szerepel az adóslistán Dobrai Sándorné (bróker Marcsika), a felszámolás alatt lévő Kun-Mediátor Kft. ügyvezetője, aki a vád szerint több mint 12 milliárd forint kárt okozott az ügyfeleinek. Ahogy az Ámokfutók együttes egykori frontembere, Kozsó, azaz Kocsor Zsolt is.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top