Aktuális

Ikerlányaival halt éhen egy 45 éves nő

Komoly anyagi gondokkal küzdöttek, a lányok 15 éves koruk óta nem jártak iskolába.

Egy aggódó rokon értesítette az osztrák rendőrséget, miután régóta nem hallott a 45 éves Vesna M.-ről és gyerekeiről. A hatóságok végül az előszobában találtak rá a szerb nőre, a nappaliban pedig két 18 éves lányára. Mindnyájan rég halottak voltak – írja az Index.

A boncolás alapján sem erőszakra, sem betörésre, sem mérgezésre utaló nyom nincs az elhunytaknál, minden valószínűség szerint az éhezésbe haltak bele már március vége, április eleje körül.

Értelmi fogyatékos gyerekek, pszichés beteg anya

A szomszédok elmondásai alapján az ikrek értelmi fogyatékosok voltak, az iratok szerint viszont nem állapítottak meg náluk ennél súlyosabb fizikai vagy mentális zavart, a Bécsi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Hivatal szerint pedig ha lett volna ilyen, „akkor automatikusan több támogatás jutott volna a családnak, pénzügyileg is”.

Az anya súlyos pszichés betegséggel küzdött, azt viszont nem tudni, állt-e kezelés alatt. Korábbi férje elől többször is női menedékházba kellett menekülnie, amíg 2016-ban el nem váltak. Azóta éltek a florinsdorfi lakásban, amit az önkormányzat utalt ki nekik, a családnak viszont nem volt semmilyen kapcsolata a házban élő többi lakóval, azok csak néha üvöltözéseket hallottak a zárt ajtók mögül.

Hírek szerint a családnak komoly anyagi gondjai voltak, a gyerekek pedig a tankötelezettség lejárta után, 15 éves koruktól nem is jártak iskolába.

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top