Aktuális

Átfagytak, de más sérülésük nem volt a hajóbaleset túlélőinek

A hideg, alig 10-15 fokos víznek az áradás miatt nagy a sodrása. A szakértők nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy további túlélőket találjanak.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerdán éjjel egy nagyobb hajóval ütközött, majd felborult, és elsüllyedt egy dél-koreai turistákat szállító sétahajó a Dunán, a Parlamentnél.

A Duna egész magyarországi szakaszára kiterjesztették a keresést (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Az Index értesülései szerint a baleset sérültjeit három budapesti kórházba vitték. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1-nek azt mondta, eddig hét holttestet és hét könnyebb sérültet találtak; az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

Győrfi Pál elmondta: a sérülteket a a Honvédkórházba, a Szent Imre kórházba és a Merényi Gusztáv kórházba szállították. A túlélők annak köszönhetik az életüket, hogy hamar partra kerültek. „Átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk” – tette hozzá a szóvivő.

A Duna vize hideg, 10-15 fokos, és az áradás miatt nagyon erős a sodrása – mondta Győrfi, hozzátéve: aki ilyenkor vízbe esik, az pillanatok alatt kihűlhet. A mentőalakulatok még 21 embert keresnek, de a szakértők szerint kicsi az esélye annak, hogy újabb túlélőket találjanak. A mentés ennek ellenére nagy erőkkel zajlik, a keresést a Duna teljes magyarországi szakaszára kiterjesztették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top