Aktuális

Bezárhatnak a tanodák, mert az állam nem fizeti ki a beígért támogatást

Több hazai tanoda is a működésképtelenség határára került, van, ahol a bővítésre szánt pénzt is a fenntartásra kellett költeni.

A működésképtelenség szélére került több hazai tanoda, mivel az első állami tanodapályázaton elnyert támogatásukat még mindig nem utalták át nekik – írja az Abcúg.

Tavaly novemberben a hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli fejlesztésével foglalkozó szervezetek egyhangúlag üdvözölték, amikor kiderült: az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot ír ki, amelynek keretében 2019 januárjától egy évig finanszíroznák 196 tanoda működését.

Fotó: MTI Fotó / Komka Péter

Igen ám, csakhogy a lap értesülései szerint több olyan, sikerrel pályázó tanoda is van, amelyek június elején még egyetlen forintot sem láttak a beígért pénzből; a Csobánkai Tanoda például már az adományokból összegyűjtött, a tanodaépület bővítésére félretett pénzének egy jó részét is elköltötte működési költségekre.

A tanodák régóta várták, hogy az állam megsegítse őket, hiszen tudni lehetett, hogy a működésüket finanszírozó európai uniós források 2018 végére, 2019 elejére kimerülnek. A pályázaton elindult a Pest megyei Csobánkán működő Csobánkai Tanoda (CSODA) is. Az intézmény szakmai megfontolásokból korábban soha nem indult az uniós forrásra épülő tanodapályázatokon, ám mivel az állami pályázat megtervezésének folyamatába egyik alapítójukat, Bakó Boglárkát is bevonták, ezúttal nem volt kérdés, hogy pályáznak. Még akkor sem, ha ehhez át kellett venniük a tanoda fenntartását – és az ezzel járó anyagi terheket – az ezt a szerepkört korábban vállaló, mostantól csak támogatói szerepet vállaló Csepp Esélyegyenlőségi Alapítványtól.

Amikor március végén megérkezett a hír, hogy a Csobánkai Tanodát működtető Csodaműhely Egyesület – 122 másik pályázó szervezettel egyetemben – állami támogatást nyert a tanodája ez évi fenntartására, azt boldogan újságolták a tanoda Facebook-oldalán.

Azóta viszont hiába várják a beígért támogatást; Horlai Sára, a Csobánkai Tanoda koordinátora elmondta, annyira nehéz a helyzet, hogy kénytelenek a nyilvánossághoz fordulni, mert már minden hivatalos utat végigjártak, mégsem tudták elérni, hogy folyósítsák nekik a pénzt.

A Csobánkai Tanoda működése komoly veszélybe került a csúszó finanszírozás miatt. „A tanoda épületét a Csobánkai Önkormányzattól béreljük, civil szervezetünk más célokra gyűjtött adományokból összegyűlt vésztartalékai elfogytak, júniustól nem tudjuk fizetni a tanoda bérleti díját és rezsiköltségeit. Munkatársaink hónapok óta fizetés nélkül foglalkoznak a tanodai munka koordinációjával, a hátrányos helyzetű gyerekek tanításával, fejlesztésével. A június utolsó hetében tervezett nyári táborunk lefoglalt buszköltségét, megszervezett programköltségeit nem tudjuk miből finanszírozni. Az elnyert pályázati támogatás nélkül lehetetlenné válik a vállalt (30+7) tanodás gyerek részére a tanodai szolgáltatás biztosítása” – írta a Csodaműhely Egyesület elnöke, Bakó Boglárka a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak (SZGYF) küldött levelében.

Ráadásul nem ők az egyetlenek, akik mindeddig nem kapták meg az ígért támogatást: Szűcs Norbert, a Csongrád megyében két tanodát is üzemeltető Motiváció Műhely vezetője is erről számolt be az Abcúgnak. Ők is levélben fordultak az SZGYF-hez, de nem kaptak választ. „Jelenleg úgy tűnik, teljesen megszűnt a kommunikáció a kormányzat és a tanodák között” – jelentette ki Szűcs.

A lap szerint valószínű, hogy a támogatások kifizetésének csúszását a „minisztériumi káosz” okozza. Május elsejével az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) a Belügyminisztériumba került a társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkárság, amely vitte magával a tanodák ügyét is – a pályázatok kiírásáért, elbírálásáért és a nyertes pályázók kifizetéséért felelős SZGYF viszont továbbra is az Emmi háttérintézményeként működik, tehát minisztériumközi együttműködésre lenne szükség a pályázati ciklus levezényléséhez. A finanszírozási szerződés megkötése és a támogatás folyósítása ráadásul csak a folyamat kezdete, a tanodák ugyanis – lévén, hogy ez az első ilyen állami pályázat – tele vannak kérdésekkel a pénzzel való elszámolást illetően.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top