Aktuális

Ebből káosz lesz: szombattól villamospótlás a Nagykörúton

Kezdődik a szokásos, nyári villamospálya-felújítás a Nagykörúton. A tömegközlekedőket és az autósokat is érinti.

Szombaton kezdődik Budapesten a szokásos nyári villamosfelújítás a 4-es és a 6-os vonalán, a szerelvények a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek, a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között pótlóbuszra kell szállni.

A Budapesti Közlekedési Központ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: szombat reggel 7 órától a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között, 4-6 jelzéssel közlekednek a villamosok. A Corvin-negyedtől Újbuda-központ felé a 4-es, a Móricz Zsigmond körtér felé a 6-os jelzésű pótlóbusszal lehet továbbutazni, mindkét pótlóbusz a Pál utcai kereszteződéstől indul.

Június 15-től változik a forgalmi rend a József körút Csepreghy utca és Üllői út közötti szakaszán, a Ferenc körút teljes hosszán, valamint a Petőfi híd pesti és budai hídfőjénél. A József körúton az Üllői út és a Csepreghy utca között mindkét irányba buszsávot jelölnek ki, a gépkocsival közlekedők irányonként egy-egy sávon haladhatnak majd. A Nagykörútnak ezen a szakaszán megállási tilalom lép életbe már péntektől.

villamos felújítás nagykörút

Tavaly nyáron a Blaha Lujza téri szakaszt újították fel (MTI/Mónus Márton)

A villamospótló buszok a József körút és a Csepreghy utca kereszteződésénél fordulnak majd meg, ezért ott ideiglenes jelzőlámpás forgalomirányítást építenek ki. A Csepreghy utcát a József körút felől lezárják, ezért csak a Mária utca felől lesz elérhető. A villamosok a József körút Nap utcai / Pál utcai csomópontjában fordulnak majd vissza, így ott nem lehet a villamosvágányon áthaladni. Emiatt a Pál utcából nem lehet majd balra fordulni, illetve a Nap utca felé továbbhaladni, hanem csak jobbra kanyarodni. Ezt a közúti kapcsolatot a Mária utca–Üllői út–Nagy Templom utca útvonal pótolja majd.

A Ferenc körúton elkerítik a vágányokat és a mellette lévő felvonulási területet. A Petőfi híd irányába két sávon haladhatnak majd a gépkocsival közlekedők, az Üllői út irányába azonban a külső sávban buszsávot alakítanak ki, amely mellett csak egy sávon haladhatnak az autósok. A Ferenc körúton szintén megállási tilalom lesz érvényben péntektől.

Nyáron a nagykörúti villamosvonal egy másik szakaszán, a Margit híd budai hídfője és a Széll Kálmán tér között várhatóan július első felétől a tanítási szünet végéig tart a munka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top