A hétvégén 165 személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök. Hét halálos közlekedési balesetben 8 ember vesztette életét, emellett 39-en súlyosan, 119-en könnyebben sérültek meg a hazai utakon – közölte a rendőrség.

Összeroncsolódott személyautó a Székesfehérvár és Zámoly közötti úton 2019. június 14-én. A gépkocsi vezetője életét vesztette, miután egy másik személygépkocsival ütközve árokba, majd egy fának csapódott. Az autó utasa súlyos sérülést szenvedett (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
A rendőrök összesen 466 személyt fogtak el:
- 77 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján,
- 305 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten,
- 516 személyt állítottak elő, köztük 235 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt,
- 55 személyt ittas vezetés gyanúja miatt állítottak elő.
A rendőrök biztonsági intézkedést 354 esetben foganatosítottak.