Nemrég írtunk arról a kutatásról, amelyben azt vizsgálták, milyen büntetést kapnak a kiskorú veszélyeztetéséért elítéltek. A cikk címe ez volt: Miért nem védi meg senki az áldozatokat? A kérdést annak a szervnek is feltettük, amely e képzeletbeli védvonal első sorában áll: a rendőrségnek. Az ORFK Bűnmegelőzési Osztályáról a családon belüli erőszaknak minősülő ügyek szakértője, Monostoriné Vass Anikó alezredes válaszolt.
Az említett kutatás megállapításai közt szerepel az is, hogy nagyon ritka eset, amikor maga a bántalmazott hívja a rendőrséget. Vajon ez azért van, mert elterjedt az a nézet, hogy a rendőrség úgysem jön ki, „míg vér nem folyik”?
Azt nem tudom, de én ezeknek a híreszteléseknek nem nagyon tudok hitelt adni, hiszen a hívásokat rögzítjük, panasz esetén a visszahallgatáskor hallanunk kellene az efféle hárításokat. Azt biztosan állíthatom, hogy ha bejelentés, illetve feljelentés érkezik, a kollégáknak ki kell menniük, méghozzá rövid időn belül. Sok mindentől függ, mennyire hosszú ez az idő. Például attól, hogy az eset hol történt, az éppen szolgálatban lévő rendőrök az adott időpontban pontosan milyen feladatot hajtanak végre, és hasonlók. Persze a bántalmazott félnek egy örökkévalóságnak tűnhet, amíg megérkezik a rendőr.
Tegyük fel, hogy a rendőr a helyszínre megy, azonban a bántalmazott félelmében nem tesz feljelentést, és nem megy el látleletet vetetni sem. Különösen akkor nem, ha nincs csonttörés, tehát nem minősíthető súlyos testi sértésnek az eset. Ilyenkor a rendőrnek hivatalból eljárást kellene indítania?
Nem, ez úgynevezett magánindítványos cselekmény, tehát magának a sértettnek kell akarnia, hogy eljárás induljon, és az elkövetőt vonják felelősségre. Korábban ha a sértett élt a magánindítvány lehetőségével, időközben azonban meggondolta magát, és visszavonta a vallomását, az eljárást le kellett folytatnunk, de a vallomását nem vehettük figyelembe. Az új büntetőeljárás-jog szerint a vallomása érvényes marad akkor is, ha később vissza szeretne lépni az ügytől, és erre figyelmeztetjük is az első kihallgatásnál. A családon belüli erőszak jellemzően ismétlődő, egyre súlyosbodó folyamat, amelyben mindig vannak jó időszakok is, azonban azok egyre rövidebbek, a nagyon rosszak viszont egyre hosszabbak.
A sértettek sokszor azért gondolják meg magukat, mert megfélemlítették őket, vagy azért, mert éppen egy „szerelmes, kibékülős” időszakot élnek.
Ha a bántalmazott még kiszolgáltatott is egzisztenciálisan, akkor félhet attól, hogy nem fogja tudni eltartani magát és a gyerekeit a bántalmazó nélkül. A családok nagyon bonyolult, összetett rendszerek.
Ez – gondolom – azért nem jelenti azt, hogy az áldozatokat nem kell hatósági eszközökkel megvédeni, ha olyan a helyzet. Milyen eszközei vannak a rendőrnek?
A jogalkotó két eszközt adott az intézkedő rendőr kezébe: az egyik a kapcsolati erőszak megállapítása, a másik az ideiglenes megelőző távoltartás. Ez utóbbit legfeljebb 72 óra időtartamra rendelheti el a rendőr, de ez elegendő lehet arra, hogy a sértett végiggondolja, mi történt vele, tud-e továbbra is együtt élni a bántalmazóval. Ez helyszíni intézkedés, a rendőr dönti el, hogy meghozza-e, miután mérlegelte az összes körülményt. Ha nem rendelkezik legalább négyéves szakmai tapasztalattal, akkor minden napszakban van olyan ügyeletes, akihez fordulhat, és aki a helyszínre megy. Már arra is van lehetőségünk, hogy előállítsuk az elkövetőt. Ez azért sokkal jobb a sértettnek, mert elkülönítjük tőle, így bátrabban adhatja elő a vele történteket.
Monostoriné Vass Anikó rendőr alezredes a kiskorúaknak létrehozott barátságos kihallgatószobát mutatja be a sajtónak (Fotó: Vezda László/police.hu)
Az ideiglenes megelőző távoltartáshoz nem is kell a sértett beleegyezése?
Nem. A rendőr a bejelentést követően a saját észlelése és megítélése alapján intézkedik, ha szükségesnek ítéli, azonnal távol tartja az elkövetőt. Épp azért, mert aki veszélyben érzi magát, tart az elkövetőtől, nem biztos, hogy el meri, el tudja mondani, hogy mi történt vele.
Hány esetben rendelt el ideiglenes megelőző távoltartást a rendőrség az elmúlt évben?
2018-ban 1052 esetben.
Gondolom, ennek sokszorosa a bejelentések száma – ezek szerint a rendőrség ritkán ítéli meg úgy, hogy védelmet kellene nyújtania a sértettnek?
A bejelentések száma valóban többszöröse ennek, de a legtöbb esetben a bántalmazó ellen valamilyen bűncselekmény miatt eljárást indítunk.
De azt csak meg tudja ítélni, aki kimegy, hogy a sértettet bántalmazás érte-e…
Igen, de nehéz a rendőr dolga, ha a sértett semmilyen támogató jelzést nem ad. Próbáljuk erre is felkészíteni, érzékenyebbé tenni a kollégákat. A képzéseken például vetítünk filmrészleteket, amelyekben látható, hogy a feltett kérdésekre hogyan reagál a bántalmazott sértett.
A tréningekre régebben gyakran meghívást kaptak női jogvédő civil szervezetek is – ez ma is előfordul?
2003-ban kezdtünk el intenzívebben foglalkozni ezzel a témával. Akkor – kimondottan a családon belüli erőszakra vonatkozóan – civil szervezetek együttműködésével intézkedést adott ki az ORFK. Ezt követően folyamatosan képeztük és képezzük a kollégáinkat.
Egy internetes fórumon olvastam azt a kérdést, hogy vajon a családon belüli erőszak tényállás felmerül-e olyan esetben, ha nem élnek együtt a felek.
Hogyne. Távoltartást akkor is lehet kérni a bíróságtól, ha valaki nem él együtt azzal, aki zaklatja, olyankor nyilván nem a lakástól fogják távol tartani, hanem magától a személytől.
A sértettek gyakran panaszolják, hogy a hatóságok őket hibáztatják a sérelmükre elkövetett cselekményekért. Ezt a régi reflexet nem sikerült még visszaszorítani?
Minden oktatáson elmondjuk, hogy az áldozat hibáztatása nem megengedett.
A saját véleményünk maradjon a magánügyünk, a rendőr nem közölheti azt.
Sosem tudhatjuk, hogy miért került a sértett az adott helyzetbe, és miért marad benne.
Ha úgy érzi a sértett, hogy az ügyét nem megfelelően kezelik, hová fordulhat?
A panasztestületünkhöz, a bírósághoz vagy az ügyészséghez. Azt tanácsolom egyébként, hogy ismétlődő sérelem esetén célszerű többször is bejelentést tenni. Ahogyan említettem, az egyik hatékony eszközünk – a távoltartás mellett – a kapcsolati erőszak megállapítása. Ez olyan tényállás, amelyben akkor is el tudunk járni, ha nincs más bűncselekmény, és nincs szabálysértés, elég, ha a rendőrséget rövid időn belül többször is ugyanazért a cselekményért hívták ki.
Diszpécser a BRFK központi ügyeletén (Fotó: Beliczay László / MTI)
A rendőrségnek valójában teher az összes családi „vircsaft”, mint olyasmi, ami nem látványos, ellenben nagyon konfliktusos része a munkának? Vagy igyekszik e téren „odatenni magát” a szervezet?
Valóban nehéz ezeket az ügyeket vizsgálni, hiszen nehéz külső szemlélőt találni, aki elmondja az általa látottakat, hallottakat, de ettől még különös hangsúlyt fektetünk a családon belül bántalmazottak védelmére.
Amire nagyon ritkán reagál a rendőrség, az a kiskorú jelenlétében történő fenyegetés, a testvér, a szülő verbális vagy fizikai bántalmazása. Ilyen cselekmények láttán nem kellene feljelentést tennie az intézkedő rendőrnek veszélyeztetésért?
Különös figyelmet fordítunk a gyermekek védelmére. Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy kiemelkedően magas számban jelezzük a gyámhatóság, illetve a gyermekjóléti szolgálatok felé az eseteket. A gyermeket akkor is sértettnek tekintjük, ha a bántalmazást nem ő szenvedte el, de annak szem- vagy fültanúja volt.
Tehát veszélyeztetésnek számít a szülő bántalmazása a kiskorú szeme láttára?
Igen.
És ezt le is fogja írni a rendőr?
Igen. Ha ez rendszeresen előfordul, akkor mindenképpen.
Nemrég megjelent az nlc-n egy történet, melyben az apa elvitte az öt és fél éves kisfiát az anyától, akivel nem éltek együtt – a gyermeket az anya nevelte. Ez karácsony másnapján történt, és a kisfiút a rendőrség ugyan köröztette, de nem próbálta visszahozni, holott a férfi nem is csinált titkot abból, hogy melyik ország melyik városában élnek. Ez csak egy a sok hasonló történet közül, amikor az egyik szülő nem kap védelmet a másik önkényeskedésével szemben. Ez nem kiskorú veszélyeztetése?
Az attól függ, hogy a bíróság ítélkezett-e a gyerekelhelyezés ügyében. Ha nem, akkor mind a két szülő felügyeleti joga él.
Azé a szülőé is, akit a másik önkényesen megfosztott a gyerekétől.
A rendőrség ragaszkodik gyámhatósági megegyezéshez vagy bírósági ítélethez.
Ez előírás vagy szokásjog?
A rendőrök az ügyészség felügyeletével végzik a munkájukat, és kötelességük minden körülményt mérlegelni.
Ez azt jelenti, hogy amíg a bíróság nem hoz jogerős döntést, addig a rendőrség nem tesz semmit? A konkrét példánkban ez történt. Az anyuka négy hónappal az után, hogy feljelentést tett a kisfia „elrablása” miatt, kapott a rendőrségtől egy értesítést, hogy a gyermekét eltűntnek nyilvánították. Úgy, hogy az ügy előadója a kerületi rendőrségen folyamatosan kapcsolatot tartott a külföldre távozott apukával. Elszakadva a konkrét példától: hogyan lehetséges az, hogy egy külföldre vitt gyereket nem keres meg és hoz haza a rendőrség?
Bűncselekményről akkor beszélhetünk, ha a törvényi tényállás elemei megvalósulnak. Amennyiben az eset a rendőrség kompetenciájába tartozik, akkor a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően jár el.
Abból, hogy a rendőrség az irtózatos ügyhátralékkal dolgozó bíróságokra vár, az lesz, hogy az egyszerű gyermekelhelyezési ügyek átfutási ideje gyakran egy év. Sürgősséggel négy-hat hónap – mint konkrét példánknál. Egy kisgyerek lelkében ez idő alatt jóvátehetetlen sérülések keletkezhetnek.
A rendőrségnek be kell tartania a jogszabályokat, ha nem tennénk, akkor jogszerűtlenül járnánk el.
Ebből aztán az lesz, hogy az önkényesség győzedelmeskedik. A joggyakorlat ugyanis az, hogy végül a fennálló helyzetet szentesíti a bíróság. Tehát ha én magammal viszem a gyereket, akkor egy idő után nekem fogják őt ítélni, hiszen nálam van. Ez borzasztó rossz gyakorlat.
Ha van ilyen, az a probléma, hogy közben a gyerek elidegenedik a másik szülőtől. Mindazonáltal én inkább azt a gyakorlatot látom, hogy a bíróság az egészen kicsi gyerekeket is az időt felezve helyezi el a szülőknél. Hogy mind a két szülővel ki tudjon alakulni a megfelelő kötődés.
Képünk illusztráció (Fotó: iStock)
Jól tudom, hogy a bántalmazó szülő kedvéért kikényszerített láthatásban közreműködik a rendőrség?
Csak akkor, ha a gyámhatóság meghatározta, hogy felügyelt helyen – általában a gyermekjóléti központban – legyen a láthatás, és azt a másik fél nem biztosítja. A láthatást a gyermekjóléti szolgálat munkatársa felügyeli.
Tehát ha tőlem elviszi jogellenesen a gyermekemet az apja, akkor csak azt kérhetem, hogy felügyelet mellett láthassam, azt nem, hogy hozza őt vissza a rendőrség?
Ha jogellenesen elviszik a gyermekét, akkor a rendőrség a hatályos jogszabályok mentén mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermek a felügyeletét, nevelését ellátó szülőnél legyen.
Ha nekem is jogom van a gyerekhez, és el vagyok tőle zárva, az jogellenes – nem kell, hogy ezt valaki hivatalosan megállapítsa, nem?
Mindaddig, amíg nem születik határozat arról, hogy csak az egyik szülő jogosult a gyermek felügyeletére, nevelésére, addig mind a két szülőnek joga van ehhez.
Azt tanácsolnám, hogy amikor egy párkapcsolat megromlik, és van közös gyermek, érdemes mielőbb törvényesen lefektetni a nevelési, felügyeleti, láthatási szabályokat.
Az Európai Unió területére szabadon viheti a gyereket az egyik szülő a másik engedélye nélkül?
Nem, mert a határ átlépéséhez mindkét szülő beleegyezése szükséges. Ha ez nem történt meg, akkor nemzetközi rendőri együttműködés keretében segítséget kérünk az illető országtól.
De aktívan nyomoznak utána, vagy csak értesítést kérnek, ha igazoltatáskor fennakad?
Attól függ, hogy mit kértünk a külföldi hatóságoktól. Ezt az ügygazda, vagyis az illetékes rendőrkapitányság dönti el.
De ha egy gyereket illegálisan külföldre vittek, akkor őt meg akarják találni, nem?
Természetesen, a bejelentést követően kiadják a nemzetközi körözést.
Az a szülő, aki itthon várja a gyerekét, tudja ezt valamilyen módon befolyásolni?
Csak úgy, hogy folyamatosan érdeklődik a rendőrkapitányságon, ahol az ügyével foglalkoznak.
Értem én a családon belüli bűnmegelőzés fontosságát: ne kerüljünk ilyen helyzetbe, mert az kész katasztrófa. De hogyan lehet ezeket megelőzni?
Sajnos azzal nem, hogy nem adja oda láthatásra a gyereket a szülő, mert akkor biztos, hogy felelősségre vonják érte. Azt sem teheti meg, hogy őrt áll, vagy ellenőrizni, akadályozni próbálja a másik szülőt abban, hogy hová viszi a láthatás alatt a gyereket. Nagyon nehéz helyzetek ezek. Csak az a megoldás, ha a szülők – a gyerek érdekében – próbálnak megbízni egymásban és együttműködni, illetve ha ez nem megy, akkor a hatóságoknál próbálnak érvényt szerezni a jogaiknak. Ez sajnos nem megy egyik napról a másikra.