A hőség veszélye miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet jobbára 13 és 19 fok között lesz. A nappali maximumok 33 és 37 fok között alakulnak. A középhőmérséklet általában 25, 26, főként északnyugaton és városi környezetben 27, 28 fok körül alakul.
Este, késő este a Kisalföldön, Alpokalján, illetve általában az északnyugati, északi határvidéken labilizálódik a légkör, esetleg helyenként zivatar is előfordul. Estétől a Kisalföldön, illetve ezt követően késő este az Észak-Dunántúlon az északnyugatira forduló szél helyenként viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések várhatóan meghaladhatják a 60-70 kilométer/órát.
(MTI)
Kiemelt kép: MTI Fotó: Balogh Zoltán