nlc.hu
Aktuális
Gyerektáborban kukkolta a zuhanyzó lányokat, lekapcsolták a zamárdi szatírt

Gyerektáborban kukkolta a zuhanyzó lányokat, lekapcsolták a zamárdi szatírt

A férfi mobiltelefonjával felvételeket is készített a gyerekekről. Egyik áldozata buktatta le.

Gyerektáborban kukkolta a zuhanyzó lányokat egy férfi Zamárdiban – írja az Index. A szatír a fürdő melletti mellékhelyiségben bújt el, és mobiltelefonjával felvételeket is készített a gyerekekről.

bilincs, bűnügy

Képünk illusztráció (Fotó: MTI / Rosta Tibor)

A középkorú férfit a lap egyik olvasója szúrta ki szombaton éjjel. „Hajmosás közben felnéztem, ekkor pillantottam meg először azt a középkorú, sötét alakot, aki a szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, telefonját felettem tartva nézi, ahogy fürdök, illetve felvételt készít rólam. Nem tudni, mióta állt felettem és a mellettem zuhanyzó kislány felett, de öt perce már biztosan fürödtünk” – írta.

A lány a Balaton Soundon dolgozott, de szállást csak a helyi ifjúsági táborban kapott. Miután észrevette a férfit, azonnal írt a táborban lakó munkatársainak, hogy figyelmeztesse őket; nem sokkal később egy másik lány is jelezte, hogy látott egy gyanús alakot.

Másnap hárman is feljelentést tettek. A rendőrök gyorsan reagáltak: két civil ruhás nyomozót küldtek a táborba, akik lesben álltak, hogy lekapcsolhassák a kukkolót. Amikor két táborozó diák az egyik mellékhelyiségben észrevette a férfit, lecsaptak rá, elvették a telefonját, és megbilincselték.

Mint kiderült, a férfi a fesztiválon dolgozott villanyszerelőként. A rendőrök több szúróeszközt is találtak nála.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top