Aktuális

Fogy az ivóvíz: az Antarktiszról vontatnának egy jéghegyet az Emírségekhez

Az extrém ötletet kiagyaló üzletember szerint közel 44 millió forintba kerülhet a nem mindennapi vállalkozás.

Egy fél kilométerszer két kilométeres jéghegyet vontattatna az Antarktiszról az Egyesült Arab Emírségekhez egy helyi üzletember, hogy így oldja meg az egyre súlyosabbá váló ivóvízhiányt – írja az Euronews híre alapján a 24.hu.

jéghegy, globális felmelegedés

A jéghegy öt éven keresztül tiszta ivóvízzel láthatná el a szomjazó közel-keleti országot( Fotó: Unsplash)

Abdullah Alshehi szerint a jéghegy legalább öt éven keresztül tiszta ivóvízzel láthatná el a szomjazó közel-keleti országot. Az üzletember szerint ez lenne a legolcsóbb megoldása a vízutánpótlásnak – még akkor is, ha kalkulációi szerint a projekt 100-150 millió dollárba (kb. 44 milliárd forintba) kerülne.

Alshehi nem bízza a véletlenre a sikert: a tervek szerint az idei év második felében egy kisebb jéghegyet vontatnak majd a Perzsa-öbölbe, hogy kipróbálják, működik-e a módszer. A hatalmas jégtömböt Ausztrália vagy Dél-Afrika érintésével úsztatnák az öbölbe; az út során egy óriási fémpánttal tartanák össze a jéghegyet, nehogy szétessen, és elolvadjon a sós vízben.

Alsehi szerint az út során a jéghegy közel egyharmada elolvad majd. Úgy véli, kezdeményezése a tengerre is jó hatással lehet, hiszen az olvadt édesvíznek köszönhetően jelentősen csökkenhet a sókoncentráció, és több eső eshet a környező sivatagos területeken. Az előzetes számítások szerint a jéghegy átszállítása nagyjából tíz hónapig tartana.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top