

Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek vasárnap hajnalban Győrújfalun, amikor egy bulizó társaság hazafelé tartott, de autójuk fának csapódott.
Az egyik sérült egy fiatal lány volt, aki a győri kórházban beszélt az RTL Híradónak a balesetről.
„Könyörögtem neki, meg akartam volna ezt előzni, de nem engedte meg, hogy kiszálljak a kocsiból”
– mondta a kórházi ágyon fekve a lány, akinek megsérült az arca, és több zúzódás is van a testén.
Visszaemlékezése szerint a társaság tagjai jól ismerték egymást. A sofőr nem ivott, de életveszélyesen vezetett. Ő hiába szeretett volna kiszállni, a többiek kinevették, sőt a vezető azt mondta: „Ti most itt meg fogtok dögleni!”
Valószínűleg a sofőr túl gyorsan hajtott, mielőtt a baleset bekövetkezett. Az anyósülésen ülő 44 éves férfi a helyszínen meghalt, a sofőr életéért még most is küzdenek.
(Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba)