Nyelvvizsga-bizonyítványt hamisított magának az olimpikon

nlc | 2019. Július 16.
Nem tudta átvenni a diplomáját, ezért csalt.

A Pécsi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki diplomájának megszerzése érdekében hamis nyelvvizsga-bizonyítványt nyújtott be – írja honlapján az ügyészség. A férfi élsportolóként a Pécsi Tudományegyetemen végzett 2010-ben, diplomáját azonban nem tudta átvenni, ugyanis nyelvvizsgával nem rendelkezett.

 

A férfi többször próbálkozott nyelvvizsgát letenni, azonban ez nem sikerült neki.

2017-ben elhatározta, hogy hamis nyelvvizsga-bizonyítványt csináltat. Az interneten felvette a kapcsolatot egy ismeretlen személlyel, majd az adatok megadása után Budapesten átvette a hamis tartalmú nyelvvizsga-bizonyítványt, mely szerint angol nyelvből sikeres középfokú vizsgával rendelkezik.

nyelvvizsga bizonyítványok

Az elkövető 2019 áprilisában az egyetem tanulmányi osztályán leadta a bizonyítványt, ahol azonban annak ellenőrzése során megállapították, hogy az hamis.

A férfi ezzel közokirat-hamisítás bűntettét követte el. 

(Kiemelt kép: illusztráció, MTVA/MTI)

Exit mobile version