Aktuális

Nyelvvizsga hiányában több mint százezren nem kaphatnak diplomát

Zajlik a második diplomamentő program.

Több mint százezren vannak azok, akiknek azért nem lehet kiadni a diplomát, mert nem teljesítették az előírt nyelvvizsga-követelményeket – tudta meg a Magyar Hírlap.

Június végéig összesen 93.415 régi típusú egyetemi és főiskolai, alap-, illetve osztatlan képzéshez kapcsolódó, valamint 8139 mesterkszakos diplomát nem tudtak még átvenni, nyelvvizsga hiányában.

nyelvvizsga bizonyítványok

Államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványok
(MTVA/Bizományosi: Faludi Imre )

Az első diplomamentő programot, mely azok a nyelvtanulását támogatta, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzott a diploma átvételéhez, 2014-ben indította a kormány. Ennek segítségével végül több ezren jutottak hozzá a diplomájukhoz. Tavaly novemberben aztán a program újra indult. A második körre 1759-en pályáztak, közülük 1160 pályázata volt érvényes. Nekik a támogatás fejében 2020. már­cius 31-ig be kell mutatniuk megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top