nlc.hu
Aktuális
A Hableány-tragédia tanúvallomásai: „A mellények feljöttek a vízre, de az emberek már nem”

A Hableány-tragédia tanúvallomásai: „A mellények feljöttek a vízre, de az emberek már nem”

Egy másik hajó kapitányát is felelősségre vonhatják a balesetért. A Viking kapitánya sok szabályt megszegett.

A tanúkihallgatásokból és jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a hajózási szabályzat (hsz) több pontját is megsérthették a Hableány katasztrófája előtt – írja a Magyar Nemzet.

A Viking Sigyn az Akadémia pontonról 21 órakor Pozsony úti céllal, hegymenetben indult el eleinte, hogy utasai jól láthassák és fotózhassák az Országház épületét sétahajótempóban, alig 2-4 km/óra sebességgel.

A Hableány eközben a folyó fő hajózó sodrában haladó Viking Sigynt a pesti oldala felé kisorolva megelőzte, majd 6-7 km/óra sebességgel továbbhaladt. Később a Viking, elhagyva a Parlament északi részét, felgyorsított óránkénti 11 kilométeres sebességre, és szintén a középső hídnyílásba tartott.

Szakértők szerint az áradó és magas Duna miatt nem volt elegendő hely egyszerre két hajó számára a Margit híd alatt. A Sigyn érkezett hátulról, hajóvezetője azonban nemhogy az összeütközés veszélyét, de magát az ütközést sem észlelte.

A Sigyn mögött érkező Viking Ingvi hajóvezetője 21 óra 9 perc 57 másodperckor oroszul hívta a Sigynt. „Itt vagyok. Jura, mi történt?” A kapitány válasza: „Összeütköztem valami hajóval. Látsz valamit mögöttem?” A válasz: „Mögötted semmit nem látok”, majd az Ingvi

megállás nélkül áthajózott a hullámsírba küldött Hableány, illetve a felső fedélzetéről a vízbe esett, illetve ugrott utasok felett, aztán továbbállt. Az ő felelőssége is vitatott, segítségnyújtás elmulasztása miatt.

A tanúvallomásokból kiderül, hogy a Viking tetején látták, mi történt: „Néhány embert láttam a vízben…Ők ekkor még életben voltak …, mentőmellényeket dobtak be nekik …, a hajó (a Hableány) a jobb oldalára fordult, az összes mellény feljött a vízre, de egy ember sem – mondta az egyik szemtanú.

(Kiemelt kép: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top