nlc.hu
Aktuális
Dráma a vizes vb-n: Gyurta Gergely asztmás rohamot kapott verseny közben

Dráma a vizes vb-n: Gyurta Gergely asztmás rohamot kapott verseny közben

„Egy év munkája megy a kukába” – mondta a csalódott úszó.

Magyar szempontból nagyon rosszul zárult a nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenye a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság pénteki napján. Rasovszky Kristóf feladta a küzdelmet, mert rosszul lett verseny közben.

Gyurta Gergelyre pedig asztmás roham tört rá nem sokkal a vége előtt, így csak a 10. helyen ért célba. Pedig Gyurta hatalmas előnnyel vezetett, 22 kilométernél már 1:22 perces előnnyel volt az élen, ami ebben a számban szinte biztos aranyérmet jelent.

„Az utolsó kör előtt nem sokkal egyszer csak megállt, majd egyre többször… Amikor a pontonhoz ért – egy körrel, azaz 2,5 kilométerrel a vége előtt –, elfúló hangot annyit mondott Gellért Gábor kapitánynak: »Nem kapok levegőt!«”

– számolt be a drámai eseményekről a Magyar Úszószövetség a Facebookján.

Ilyenkor tilos a légzéskönnyítő fúvókát odaadni a sportolónak, de nem is volt kéznél, mert Gyurtával ilyesmi még sosem fordult elő. A sportoló érhető módon nagyon csalódottan nyilatkozott a verseny után.

„Nem hiszem el… Nagyon jó erőben éreztem magam, jól sikerült a felkészülésem. Most úgy ment az úszás, mint az álom… És akkor jön ez. Egy év munkája megy a kukába. Ki fog emlékezni arra, hogy vezettem? Annyi marad meg, hogy tizedik lettem, és kész. De hát ez a sport… El kell fogadnom.”

A nők mezőnyében Olasz Anna hatodik, Sömenek Onon Kata nyolcadik helyen végzett.

(MTI)

(Kiemelt kép: Facebook/Magyar Úszószövetség)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top