Aktuális

Ezért nincsenek női őrök a Parlamentben

Az Országgyűlési Őrség női tagjainak nincs külön öltözőjük a Parlamentben, ezért nem is dolgozhatnak ott.

Az Országgyűlési Őrségnek tagjai közt férfiak és nők is vannak, utóbbiak azonban egyáltalán nincsenek parlamenti szolgálatra rendelve. Vadai Ágnes, a DK képviselője egy márciusi bizottsági ülésen vetette fel, hogy a női őrök rosszabb körülmények között kénytelenek dolgozni, a Parlamentben ugyanis öltözőjük és zuhanyzójuk sincs.

Tóth László, az Országgyűlési Őrség parancsnoka a helyhiánnyal indokolta, hogy miért nincs női öltöző. Mint elmondta, a Parlamentben „minden négyzetcentiméterért harc folyik”. Az őrség nő tagjainak a Képviselői Irodaházban van öltözőjük, ezért ők azt őrzik. Az üggyel kapcsolatban az is kiderült, hogy az állomány 19 vezetője közül mindössze négy nő.

Az Országgyűlési Őrség két tagja, továbbá Orbán Viktor magyar és Joseph Muscat máltai miniszterelnök (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A Blikk a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetét is megkérdezte a témáról. Ők úgy nyilatkoztak, nem tudnak róla, hogy a rendőr nőknek más körülmények között kellene dolgozniuk bárhol, mint férfi kollégáiknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top