Aktuális

A Facebook lehallgatott minket, és már nem is tagadja

A cég eddig tagadta, hogy belehallgatott volna a beszélgetésekbe.

Elismerte kedden a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményben a Facebook, hogy korábban – saját állítása szerint a felhasználók engedélyével – lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített.
 
„Akárcsak a Google és az Apple, a múlt héten mi is felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket emberekkel hallgattatjuk meg” – tudatta a közösségi oldalt üzemeltető amerikai vállalat.

A Facebook hosszú ideig váltig állította, hogy nem hallgat bele a felhasználók beszélgetéseibe az oldalon keresztül működő Messenger applikáción keresztül, hogy pontosabban tudják célba juttatni a hirdetéseket. Tavaly tavaszi kongresszusi meghallgatásán maga Mark Zuckerberg, a vállalat alapítója és vezetője is tagadta, hogy a cég belehallgat a beszélgetésekbe.

„Önök olyan összeesküvés-elméletről beszélnek, hogy mi figyeljük, hogy mit vesznek fel a mobiltelefonok mikrofonjai, amit aztán hirdetési tevékenységhez használunk fel. Mi nem csinálunk ilyet” – állította a milliárdossá lett Zuckerberg.

Fotó: Unsplash

A Facebook később pontosította, hogy csak akkor férnek hozzá a mobiltelefonok mikrofonján keresztül bonyolított beszélgetésekhez, ha erre a felhasználók kifejezetten engedélyt adnak.

A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé, és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk a felvételeket, amelyeket a vállalat anonimizált.

A Bloomberg azt írja, hogy a leiratokat kezelő munkatársak aggodalmukat fejezték ki munkájuk etikai vonatkozásai miatt, mert sem a felvételek eredetét, sem a felhasználásuk célját nem ismerték. A pénzügyi hírügynökség jelentése szerint a Facebook arról nem adott tájékoztatást, hogy a vállalat mit kezd a hangfelvételekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top