nlc.hu
Aktuális
13 éves lányával ment szállodába, rendőrök rontottak az apára

13 éves lányával ment szállodába, rendőrök rontottak az apára

Az egyedülálló apa azt mondja, soha nem érezte magát még úgy megalázva, mint most.

A DJ-ként dolgozó Jon Coupland 3 hónapos kora óta egyedül neveli kislányát, Jessicát, aki néhány héttel ezelőtt úgy döntött, elkíséri munkaügyben utazó édesapját Nottinghambe – írja a Ladbible. A lapnak Coupland elmondta, alig néhány perccel azután, hogy lányával bejelentkeztek a Jurys Inn nevű hotelbe, rendőrök rontottak rájuk „gyerekkel kapcsolatos gyanús magatartásra” hivatkozva.

„Undorodom a szálloda és a rendőrség viselkedésétől. Nemkívánatosnak éreztük magunkat, és bár tudták, hogy Jessica apja vagyok, újabb és újabb kérdéseket tettek fel” – panaszolta az 58 éves apa, majd hozzátette, még életében nem érezte magát ilyen rosszul, amióta kislányát neveli.

Az apa a lapnak azt mondta, az intézkedő rendőrök és a szálloda vezetése borzasztó jelentet rendeztek, ezért döntött úgy, hogy ország-világgal megosztja, milyen helyzetbe hozták őket. Hozzátette, számára már csak azért is különösen fájó az eset, mert nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen atrocitásban volt része: 2014-ben 86 ezer font kártérítést kapott, miután tévesen vádolták meg Jessica szexuális zaklatásával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top