Két hete is történt egy halálos baleset azon a zebrán, ahol L.L. Junior kisfiát elütötték

nlc | 2019. Szeptember 03.
Többször történt már baleset annál a zuglói zebránál, ahol halálra gázolták L.L. Junior kisfiát hétvégén.

A környéken lakók szerint többször történt már baleset annál a zuglói kereszteződésnél, ahol az énekes kisfia meghalt. Legutóbb két hete egy idős nőt gázoltak el. Az RTL Klub Fókusz című műsorának nyilatkozó szemtanú szerint nem ritkák a balesetek, és a lámpák elég furán vannak beállítva.

L.L. Junior kisfia, Dávidka édesanyjával és bátyjával, Lacikával sétált át a zuglói kereszteződésen, amelynek első felén átjutottak, ám a következő zebránál már pirosra váltott a lámpa.

A 3 éves kisfiú eddig tisztázatlan körülmények között kiszaladt az útra, az arra haladó autó már nem tudott megállni, és elütötte Dávidkát. A kisfiú, aki két hét múlva lett volna 4 éves, több métert repült.

A szemtanúk szerint a mentők perceken belül kiértek, egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

L.L Junior ügyvédje, Mester Csaba a Fókusznak elmondta, hogy a szülők másfél hónapja állapodtak meg a közös szülői felügyeletben, de ezt most az énekes nem kívánja változatlanul hagyni. Az énekes már magához is vette nagyobbik fiát, és ügyvédjével a napokban kérvényezik, hogy véglegesen nála helyezzék el Lacikát.

A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet.

Szombat óta rengetegen nyilvánítottak részvétet a közösségi oldalakon: zenésztársak, ismerősök, barátok üzentek a családnak.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van,
hívja mobilról is a
116-123
ingyenes, lelki elsősegély számot!

(via)

Exit mobile version