Aktuális

Lefoglalták az L. L. Junior kisfiát halálra gázoló férfi kocsiját

F. Tamás nagyon sajnálja a történteket, de nem akar találkozni az elhunyt kisfiú szüleivel.

Lefoglalta a rendőrség annak az idős férfinak az autóját, aki múlt szombaton halálra gázolta L. L. Junior kisfiát a Füredi úton, amikor a gyerek átszaladt a piroson – mondta Janklovics Ádám, a gázoló ügyvédje a 24.hu-nak.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / Mihádák Zoltán)

A jogász hozzátette: a rendőrség műszaki szakértőt rendel ki; az ügy jelenlegi adatai alapján fel sem merül védence büntetőjogi felelőssége, ezért egyelőre csak tanúként hallgatták ki.

A lap azt is megkérdezte, hogy védence, F. Tamás szeretne-e találkozni az elhunyt kisfiú szüleivel. Kérdésükre az alábbi választ kapták:

„Ügyfelem azt írta a családnak hátrahagyott levelében, hogy nagyon sajnálja a történteket, és együttérez a hozzátartozókkal. Ennél többet azonban nem tervez. A gyerekek hazafelé tartottak az édesanyjukkal, amikor a Vezér utca és a Füredi utca sarkánál a kisfiú váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából, és kiszaladt a zebrára, amikor a jelzőlámpa piros volt. Ekkor az első érkező autó elütötte a kisfiút. A gyereket egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top