Aktuális

Coming outolt a férfi, aki 20 éven át vezetett „meleggyógyító” központot

És nem mellesleg bocsánatot kért.

„TÉVEDTEM. Kérlek, bocsássatok meg nekem!” – írta a Facebookon az 51 éves McKrae Game, aki bevallotta, meleggyógyító létére maga is homoszexuális.

A dolog azért is problémás, mert a férfi 20 éven át vezette Dél-Karolinában a Hope for Wholenesst, a legnépszerűbb vallásos „terápiás” programot, amely azt ígérte, kigyógyítja a homoszexualitást a résztvevőkből.

A Facebookon közzétett levelében főként azért kér bocsánatot, hogy annyi embernek okozott lelki problémát.

A „konverziós terápiákat”, melyeknek egyik kulcsszereplője volt Game, a pszichológusok és pszichiáterek élesen elutasítják, ugyanis a homoszexualitás nem betegség, így aztán terápiára sincs szükség. A konverziós terápiákról azt gondolják, hogy még nagyobb károkat okozhatnak az alanyok személyiségében azzal, hogy betegnek bélyegzik őket. A hivatalos álláspont szerint az embereknek egyedül abban kell segítséget adni, hogy el tudják fogadni másságukat – írja az Index.

Game programjában a homoszexualitást személyiségfejlődési zavarként fogta fel. Hat éven át ő maga is egy tanácsadóhoz járt, és állította, „kigyógyult”, felesége lett, és gyerekei.

Ám házassága ideje alatt is több botrány tört ki. Egyszer, amikor felesége észrevette, hogy melegpornóújságokat vásárol. Később pedig meg is csalta nejét egy férfival. Amikor ez kiderült, kirúgták a saját maga által alapított központból.

A férfi a Facebookon azt írta: rendkívül káros és félrevezető volt az általuk hirdetett szlogen, és hozzátette, borzalmasan sajnálja, hogy annyi embert sodort az öngyilkosság szélére.

(Kiemelt kép: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top