Aktuális

Tíz év alatt egyszer sem hibázott a pilóta, aki halála előtt 14 embert mentett meg

Barátai és kollégái hősként emlegetik a szerdán halálos balesetet szenvedett F. Ottót.

Szerdán zuhant le gépével F. Ottó. A szegedi származású pilóta Berlintől mintegy 70 kilométerre ejtőernyősöket szállított épp, amikor bajba került. A Bors cikke szerint a férfi a zuhanás közben is úgy manőverezett, hogy ne kaszálja el ernyős társait, és ne csapja telibe gépével a repülőbázis épületét.

„Személyes jó barátom volt. Az összes szabadidejét arra áldozta, hogy ennek a szakmának szentelje az életét” – mondta az RTL Híradójának Rózsavölgyi Árpád. Hozzátette, Ottó nagy vágya az volt, hogy majd nagy utasszállítókat vezessen , és napról napra gyűjtötte az ehhez szükséges repülőórákat.

Barátai az RTL Híradójának beszéltek arról is, hogy Ottó felkészült pilóta volt, aki tíz év alatt egyetlenegyszer sem hibázott. És bár került nehéz helyzetbe a levegőben, mindig profin megoldotta a problémákat.

A helyi rendőrség nyomoz, hogy miért kellett meghalnia a szegedi férfinak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top