A Nespresso által végzett kutatásokból kiderül, vásárlóik az elmúlt években egyre jobban körülírható elvárásokkal rendelkeznek, amelyet meg is fogalmaznak: „Azért vagyok törzsvásárló, mert az adott márkát és az azzal járó élményt szeretem” – mondja egyik megkérdezett vásárlójuk. „Szeretem, ha a hűségemet jutalmazzák, és nem kizárólag azt, hogy mennyit vásárolok” – hangzik el egy másik vélemény.
A vásárlók változó igényeihez igazodva, a Nespresso átalakította korábbi klubtagsági programját, mely ezentúl Nespresso & You néven számos újdonságot kínál a márka régi és új rajongóinak. A program egyik legnagyobb erénye, hogy akár hűségünk időtartamának köszönhetően azonnal a legnagyobb kedvezményeket biztosító, ún. Ambassador szintre kerülhetünk.
A programban három fő klubtagsági szint érhető el. A kezdő kávérajongók számára, az első ún. Connoissuer klubtagsági szinten olyan extrák járnak, mint az egyedülálló kávégép karbantartási program, a bizonyos mennyiség feletti ingyenes kiszállítás, vagy az ún. Masterclasszok, amelyek olyan ingyenes kávékurzusok, ahol a résztvevők nemcsak különböző kávérecepteket, hanem közvetlen, személyes kapcsolatba kerülhetnek a márka kávészakértőivel is. A Nespresso & You második szintje az Expert. Ezen a szinten a fentiek mellett már különböző termékvásárlási kedvezmények is járnak, így ha már régen kinéztél egy csészét vagy szívesen megkóstolnád valamelyik Nespresso édességet, Expert klubtagként kedvezménnyel teheted. A legmagasabb szint, az ún. Ambassador szint. E csoport tagjai olyan bónuszokat kapnak, mint a VIP rendezvényekre való meghívás, az egyedi kávégép-megújító kedvezmények, valamint olyan exkluzív, limitált kiadású kávékülönlegességekből vásárolhatnak elsőként, amelyek a többi csoport számára készletek függvényében nem mindig elérhetőek.
Te is Nespresso-rajongó vagy? Érdekel a klubtagsági szinted és az ezzel járó előnyök? Csekkold a www.nespresso.com oldalon, vagy kérdezd meg kedvenc kávészakértődet valamelyik Nespresso Boutique-ban!