Második esély: traumatizált gyerekeknek keresnek „pótszülőt”

Kempf Zita | 2019. Szeptember 25.
Nevelőszülőt találni nagyon nehéz manapság, a jó nevelőszülő meg pláne nagy kincs. Óriási a hiány belőle, mégsem mondhatjuk, hogy jól megfizetik ezt a heroikus munkát.

Aki csak állami gondoskodásban élő gyerekek elhelyezésével foglalkozik ebben az országban, egyfolytában nevelőszülőket keres.

Jó és fontos elképzelés, hogy ha már valaki kisgyerekként szerető saját család nélkül kénytelen élni, akkor legalább ne egy régi, kastélyból átalakított hodályban, sokágyas hálótermekben, kevés nevelővel és kevés személyes odafigyeléssel kelljen léteznie, hanem ehelyett lehetőleg kerüljön olyan közegbe, ami a leginkább hasonlít egy saját családhoz. Vagyis egy másik családhoz. Erre találták ki a ha nem is kiváló, de az adott körülmények közt a lehető legjobb megoldást: a nevelőszülőséget. Vagyis amikor akár egyedülálló férfiak vagy nők, akár gyermektelen vagy épp több gyermekes házaspárok hivatásszerűen, munkaként megfizetve vállalják, hogy átmenetileg gondoznak, nevelnek állami gondoskodásban élő kicsiket.

Eddig nem hangzik rosszul, de ez persze csak az elmélet. Mert a gyerek sok, a nevelőszülő meg kevés. Nem könnyű munka ez, és felelősségteljes, ráadásul nincs is a legjobban megfizetve. Ugyanakkor vannak olyan élethelyzetek és térségek, ahol jó alternatíva lehet – nem beszélve arról, hogy valami igazán értékteremtő dolgot csinálhat az ember. Persze erre sem mindenki alkalmas…

Jelenleg is úgy tízezer körüli azon gyerekek száma, akik élhetnének nevelőszülőnél is az intézmények helyett. A Benedetto Gyermekvédelmi Szolgálat az egyik (az állami szakszolgálat, más egyházi szervezetek és civilek mellett), amely toborozni próbál munkatársakat, „pótszülőket”, akik vállalnák egy vagy több gyerek átmeneti befogadását. Természetesen van beleszólásuk abba, hogy kit küldenek hozzájuk – fiút, lányt, testvéreket, milyen korúakat, esetleges egészségügyi nehézségekkel vagy sem –, de emellett nekik is meg kell felelniük számos kitételnek, és persze elvégezniük az ehhez szükséges tanfolyamot.

A Benedetto segítségével már több mint száz gyerek került nevelőszülői családba, a szolgálat munkatársai folyamatosan látogatják őket, figyelik a közös életüket, segítenek, ha arra van szükség.

Bölcsőde – kicsit másként

Az egyik ilyen nevelőszülő-tanácsadó kocsijába szállok be, hogy elkísérjem egy szokásos  családlátogatásra. Bár itt egyetlen körút sem „szokásos”, hiszen települések, családok, problémák váltakoznak napról napra, hétről hétre. Az nem is kérdés, hogy ők mennek mindenkihez ahelyett, hogy fogadóórát tartanának egy irodában. „Teljesen más, ha te mész hozzájuk, ha látod a körülményeiket” – mondja Tünde, aki egy családhoz átlagosan háromhetente jut el. Elsőre ez elég sűrűnek tűnik. „Megszokták a hatóságokat” – magyarázza Tünde, és hát tény: a speciális élethelyzet miatt indokolt az állandó kapcsolattartás (sok olyan családnak is milyen jót tenne, akik még csak „veszélyeztetettek”). „Jó lenne, ha nem kéne ehhez nevelőszülőnek lenni. Egy átlagos szülőt is nyugodtan meglátogathatna egy szakszolgálat – orvos, pszichológus – akár félévente.

Ildikó édesanyjával és a két kislánnyal (Fotó: Kováts Dániel)

Sánta Ildikóék házánál állunk meg. A nevelőszülő maga a fiatal, egyedülálló nő, de vele élő édesanyja is kiveszi a részét a „nagymamaságból”. Ildikó két kamaszlánya mellett fogad be gyerekeket, többnyire három év alattiakat. Számomra, aki „mindössze” egy szem négyévest nevelek, egészen elképesztő, hogy jelenleg négy picit gondoznak: egy 15 hónapos, két 21 hónapos kislányt és egy óvodás kisfiút, akik közül a csecsemő és a kisfiú testvérek. A lakás olyan, mint egy magánbölcsőde, a nem túl nagy nappalit szinte teljesen elfoglalja két járóka, mellettük babacuccok, meg egy varrógép, amin Ildikó szokott dolgozni.

Amikor a második babáért ment a kórházba, természetesen vitte magával az elsőt, a legkisebbért pedig már két picivel ment… „Gondoltam, már túl nagyok, jöhetne megint egy kicsi” – mondja.

Elképedésemet látva elmeséli, hogyan néznek rá, amikor három gyerekkel elmegy, mondjuk egy boltba. Néha még megjegyzéseket is hall. „Azt mondják, micsoda idióta, hogy bevállal három gyereket – meséli. – Én meg nevetek: ha tudnák, hogy valójában hat van! Előfordul, hogy megkérdezik, melyik a saját. Nekünk mind saját” – mondja Ildikó önérzetesen. Azt mondja, nagylányaival nincs sok gondja, „nagyon jó gyerekek”, akik csak azon vitáznak össze néha, hogy ki segítsen a kicsik fürdetésében.

Nem lehet nem kötődni hozzájuk, az biztos, hát nézz rá! (Fotó: Kováts Dániel)

Hosszú út hazáig

Sokszor nehéz, nemcsak a lelki, de a fizikai dolgok pótlása is. „Volt, aki nagyon lassan kezdett fejlődni. A narkó miatt. Azt hittem, sosem lesz belőle gyerek – meséli. – Ami a cuccaikat illeti, az a kevéstől a nagyon kevésig terjed. Volt, aki nyáron került hozzánk egy pólóban, így semmilyen téli ruhája nem volt. Előfordult olyan is, hogy kórházból kaptunk meg egy csecsemőt. Azt mondták, itt a baba, de a ruhát kérjük vissza. Mármint ami rajta volt, mert azt is ők adták.”

A., a legkisebb bár tizenöt hónapos, Ildikó azt mondja, most tart körülbelül az egyéves szinten, „szellemileg kicsit több”. Kezdetben még kétszer-háromszor kelni kellett hozzá éjszaka. Sok mindent tudnak az „előéletéről”, az édesanyjáról, akit ott jártunkkor már régóta nem láttak. „Neki, úgy néz ki, végre egyenesbe jut a sorsa, mert jogerős határozata van az örökbe adhatóságról – mondja Ildikó. – Őt így is kaptuk meg, hogy valószínűleg örökbe fog menni. Így is neveltük, hogy lehetőleg sok emberrel találkozzon, szokja meg a változatosságot. Nem lehet nem kötődni hozzájuk, az biztos, hát nézz rá! De tudni kell elengedni. Mert tudom, hogy milyen jó dolga lesz, bár én sem tudom, hova kerül. Ő biztosan Magyarországon marad, annyit mondtak.

Ildikó azt mondja, ha A. „elmegy örökbe”, vállalnának még egy csecsemőt. Vagy kettőt. „Ágyunk van, helyünk van.”

Fotó: Kováts Dániel

A két nagyobb baba, B. és K. között mindössze tíz nap van – szinte ikrekként nevelkednek itt, bár más-más megyében születtek. Mindkettőjük egyenesen a kórházból került Ildikóhoz, B. hatnapos, K. kéthetes korában, koraszülöttként, kis súllyal. K. csak Ildikó hasán volt hajlandó elaludni. Később direkt közel tolták egymáshoz a két kiságyat, hogy a gyerekek meg tudják fogni egymás kezét.

B-t látogatják, K-t viszont nem, ő maga is „gyermekotthonos szülők” gyereke – ahogy Ildikó fogalmaz. Gondolkodik rajta, hogy örökbe fogadja mindkettőt, hogy később se lehessen szétválasztani őket. „Tudom, hogy a nevelőszülőség és az örökbefogadás két külön dolog, de ez az az érzés, amit nem lehet megmagyarázni.

Ildikó öt éve nevelőszülő. Élt már nála kettes és hármas testvérpár is, ők végül máshoz kerültek, de azóta is tartják a kapcsolatot. Sosem tudja, ki meddig marad, viszont az ő napjait csak a gyereknevelés határozza meg. „Pasi nem kell – mondja határozottan. – Egy férfi sem viseli el, ha a gyereket választod helyette.

A munka, amit végez, jogilag és anyagilag körülbelül egy 8 órás, minimálbéres munkaviszonynak felel meg, bár „speciális megbízásnak” hívják. „Vadásszuk az akciókat. Így meg lehet csinálni” – mondja.

Fotó: Kováts Dániel

Elköszönünk, már hazafele, a kocsiban folytatjuk a beszélgetést Debre Tündével. „Csak hozzánk naponta két-három kérés is érkezik, hogy tudnánk-e fogadni egy ilyen vagy olyan gyereket. Főleg testvéreket. Tudjuk, hogy nem könnyű ez a munka, és persze nem nyolc óra, inkább huszonnégy. De azért vagyunk itt, segítőnek, még ha nem is minden probléma oldható meg. Az biztos, hogy kell egy kéreg az ember szívére. De jó látni, hogy ők tényleg szerető szülők, és a szeretetre a legtöbb gyerek jól reagál, még ha az ilyen kicsikkel könnyebb is, mint a tinédzserekkel.

Bántalmazottból megmentő

Visszatérve a fővárosba, Gál Beatrixszal, a Gyermekvédelmi Szolgálat igazgatójával találkozom. Eredetileg szociálpedagógus, és amikor a gyermekotthonban élők problémájával találkozott, már tíz éve dolgozott az idősgondozásban. A kisfia születése azonban alapvető változásokat generált benne.

Magam is bántalmazott családból jövök, nevelőapám bántott, az anyukám pedig nem tudott megvédeni. Nekem az akkor természetes létforma volt, elfogadtam, hogy van ilyen. Csak amikor a saját gyerekem megszületett, akkor tudatosult bennem, hogy milyen iszonyatosan kiszolgáltatott egy gyerek. A saját helyzetemet annak idején nem értelmeztem így, de felnőttként ráláttam, hogy mennyire nem tudtam tenni magamért. Hogy milyen nehéz volt, és milyen jó lett volna, ha valaki akkor segít, és nem kell abban a közegben felnőnöm. Figyeltem a gyermekvédőket, tudtam, hogy bizonyos helyzetekben nincs más választás: ki kell emelni a gyerekeket a családból. Tudtam, hogy jobbára nagy intézményekbe kerülnek, de az sem tűnt megoldásnak. Ezek az otthonok nagyon nehéz sorsokat termelnek ki dacára annak, hogy sok szakember áldozatos munkát végez ott. Merthogy ők is rotálódnak, nem alakulnak ki olyan kötődések, amilyenekre minden embernek szüksége lenne. Így sok fiatal válik áldozattá vagy bűnelkövetővé. Megértettem, hogy csak az lehet az út, ha a nehéz helyzetű gyerekeket családoknál helyezzük el. Onnan nagyobb részben sikerül őket beilleszteni a társadalomba, valamennyire lelkileg is gyógyulnak.”

Gál Beatrix, a Gyermekvédelmi Szolgálat igazgatója (Fotó: napidoktor.hu)

Beatrix addig lobbizott és egyeztetett, amíg hat éve a Magyar Pünkösdi Egyházzal együttműködésben sikerült létrehoznia a Benedettót , azóta pedig még keményebb gyereksorsokra van rálátása.

Egyszer olyan kisfiúhoz hívtak, akinek két testvére már bent volt a rendszerben, nem értettem, ő hogyhogy nem. A testvéreit az anya ott hagyta a kórházban, őt viszont hazavitte, nyolc hónapot éltek együtt, egészen addig, amíg a kicsi kórházba nem került súlyos fejsérülésekkel. Nagyon rosszul nézett ki, amikor mentünk érte. Az anyja és az apja még ott bent is kiabált vele, amiért „ilyen problémákat okozott”. A kórház értesítette rendőrséget meg a gyámhivatalt, ők pedig minket. Mikor először beraktam a kocsiba, nagyon kesergett, azt se tudta, hol van, idegenek közt… Elkezdtem beszélni hozzá. Sosem felejtem el: úgy nézett, mintha valami földöntúli csodát látott volna. Valószínűleg még sosem kommunikált vele rendesen senki… Később nagyon a szívünkhöz nőtt, végül a testvéreivel együtt örökbe tudták adni. De egy ilyen gyerekkel van munka azért.

Vagy a nyolc és tízéves szőke kislányok, akiket az anya élettársa használt ki. Az egyik meghallgatásukon ott voltam, ahol elmondták a részleteket, de azt senki nem akarja hallani. Az anya pedig semmiféle belátással nem volt az irányban, hogy milyen szinten veszélyeztette őket. Úgyhogy egy átlagos szerdán az iskolából már nem mentek haza.

Ebből azóta büntetőügy lett, de a kötelező kapcsolattartásra járniuk kell, hiába mondják, hogy nem akarnak menni. Ilyenkor mindig ígérgetik nekik, hogy hazaviszik őket, miközben rettegnek ettől.

De egy szülő nemcsak szándékosan, gonoszságból károsíthatja a gyereke fejlődését. Ott volt például az az anya, aki bár sosem bántotta a gyerekeit, nyomasztó és ijesztő dolgokkal terhelte őket. Mindenféle babonával, fekete mágiáról szóló mesékkel és hasonlókkal, amikben hitt. A kisfia azután került be, hogy a tizenkét éves bátyja öngyilkos lett, ő pedig ötévesen még nem beszélt, annyira traumatizált volt. Végül a nevelőszülővel szépen összecsiszolódtak, nála teljesen kinyílt, egy év múlva meg nem mondta volna senki, hogy milyen múlttal jött hozzánk. Csak hát ott is volt kötelező kapcsolattartás, ami után mindig bezárkózott, mert az anyja ugyanúgy viselkedett vele. Végül kérni kellett a felügyeletet a találkozókra is.

Tudom, hogy Beatrix beszámolói nem igazán csinálnak kedvet ehhez a munkához. De persze az sem jó, ha valakinek idealizált elképzelései vannak a nevelőszülőségről, akkor már talán jobb, ha megmutatjuk, körülbelül mire lehet számítani. Persze sorolhatnánk épp ennyi jót is, hiszen azért ezen a területen is vannak sikerélmények. „Szemtanúi voltunk jó párszor nagy egymásra találásoknak. Amikor a gyerek kivirul az „új családjánál”, és egészséges ember kerekedik ki belőle. Nem ritka, hogy egy idő után anyaként, apaként tekint a szülőkre, és felnőttként hozzájuk viszi látogatóba a saját gyermekét.

Ki lehet nevelőszülő?

• Legyél magyar állampolgár!

• Rendelkezz magyarországi lakcímmel, és élj is ott életvitelszerűen!

• Jogilag cselekvőképesnek kell lenned, büntetlen előélettel!

• Nem állhatnak fenn veled szemben a Gyvt. 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró okok, tehát nem folyik ellened eljárás, illetve nem ítéltek el jogerősen gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény miatt, szülői felügyeleti jogodat a bíróság nem szüntette meg, illetve nem szünetelteti gyermeked nevelésbe vétele miatt.

• Legyél túl a 24. születésnapodon! Közted és a gyermek között, akit nevelni fogsz, legalább 18, legfeljebb 50 év korkülönbség lehet.

• Fizikailag, egészségileg és pszichésen alkalmasnak kell lenned, ezt háziorvosi és pszichológusi szakvéleménynek kell alátámasztani.

• Gyermeknevelésre alkalmas lakókörnyezettel kell rendelkezned! A gondozott gyermek számára nemenként külön szobát kell biztosítanod, ahol az egy gyermekre jutó élettér legalább 6 négyzetméter.

Saját gyermekkel együtt legfeljebb öt gyermeket nevelhetsz.

• Vegyél részt a nevelőszülői tanfolyamon, és sikeresen végezd el!

• Egyedülállóként is lehetsz nevelőszülő, de amennyiben kapcsolatban élsz, a házastársadnak vagy élettársadnak támogatnia kell téged az elhatározásodban.

JELENTKEZNI ITT LEHET.

Exit mobile version