Aktuális

Gyászolókat károsítottak meg budapesti temetővezetők, kirúgták őket

Összesen hármat.

Három fővárosi temetővezetőt menesztettek a feltárt szabálytalanságok miatt – közölte a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.

Horváth Józsefhez április végén érkezett bejelentés, hogy több temetőben szabálytalanságok tapasztalhatók a sírhely-előkészítés, sírkőállítás és a sírgondozás körül.

Felmerült, hogy a családok egyedi igényei alapján ellenőrizhetetlen pénzmozgások történnek. Ezért azonnal vizsgálatot indított, majd amikor szeptemberben a főpolgármesterhez is eljutottak a panaszok, a vizsgálatot a temetkezési intézet kiterjesztette.

Ennek eredményeként ellenőrizhetetlen pénzmozgások és egyéb szabálytalanságok miatt két temetővezető munkaviszonyát szüntették meg.

A konkrét esetekre kiterjesztett vizsgálat megállapította azt is, hogy a sírköves vállalkozók által benyújtott dokumentációk és a helyszínen tapasztalt síremlék-állítások eltérést mutatnak. Az érintett munkavállalókkal szemben írásbeli elmarasztalásról, illetve prémiummegvonásról intézkedtek.

A teljes körű vizsgálat lezárását követően egy újabb temetővezető munkaviszonyát szüntették meg.

Horváth József, a BTI vezérigazgatója azt írta, intézkedéseket rendelt el a feltárt további szabálytalanságok megszüntetése érdekében – ezek kiterjednek a temetési szertartások lebonyolítására, valamint a temetőben vállalkozásszerű tevékenységet folytató sírköves és sírgondozó vállalkozók munkavégzésére.

A hagyományokra épülő szertartás-előkészítés és szertartás-lebonyolítás legitimitását biztosítva a társaság két díjtétel bevezetésével rendezi a felmerült hiányosságokat. Ezen túlmenően a gyorsabb eljárásrend kialakításával segítik elő a temetőkben vállalkozásszerű tevékenységet folytatóknak a gördülékenyebb munkavégzést.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top