Az elsősök magasabb száma sajnos nem a hat évvel ezelőtti magasabb születésszámnak köszönhető, hanem annak, hogy elveszik a rugalmas beiskolázás jogát a szülőktől. Ezzel nemcsak az iskolaéretlen hatévesek esélyei romlanak, hanem azoké a hat- vagy hétéveseké is, akik az osztálytársaik lesznek. Két első osztályos tanítóval és egy iskolaigazgatóval beszélgettünk, egyikük sem vállalta teljes névvel az interjút. Salamon Eszter, a Szülők az európai gyerekkorért szakembere viszont igen.
Éva néni Budapest egyik külső kerületében tanítónő. Úgy érzi, már most is nagyon sok a diák, olyannyira, hogy az ő osztályának csak úgynevezett szükségtanteremben jutott hely. Ez azt jelenti, hogy maximum húsz fős lehet az osztály, ami természetesen osztálylétszám szempontjából sem rossz, de ha az iskolába jelentkezők számát nézzük, akkor bizony elég nagy probléma – márpedig egy szükségtanterembe nem fér be több pad.
Elég pár iskola éretlen gyerek egy osztályba, és máris sérül a tanuláshoz való jog (Képünk illusztráció – Fotó: Martyn Aim/Corbis)
A zsúfoltságra Péter bácsi is panaszkodik, ő egy Budapest melletti iskola igazgatója. Elmondása szerint az agglomerációra különösen jellemző a zsúfoltság, főleg az alsós osztályokban. Sok a Budapestről kiköltöző család, a településükön (hasonlóan az elmúlt évekhez) most is egy új lakópark épül, évről évre több százzal nő a lakosok száma, az infrastruktúra pedig sok mindenben nem követi a fejlődés ütemét. Bölcsőde, óvoda, iskola sincs elég. Péter bácsi iskolája idén három osztályt tervezett indítani, mivel ennyit tudnak tanárral és teremmel ellátni, de a tankerület rájuk szólt, hogy négy osztályt kell indítaniuk, mert annyi gyerek van. Ha ezt a zsúfoltságra még növelik az óvodákból azokkal, akik nem is iskolaérettek, akkor színvonalas oktatásról többet nem beszélhetünk – mondja.
Gyengébb képességekkel érkeznek a gyerekek
Az igazgató szerint ki kell mondani, hogy az utóbbi években sajnos egyértelműen gyengébb képességekkel érkeznek a gyerekek az iskolába, mint régebben – mind íráskészségben, mind mozgáskoordinációban hatalmas az elmaradásuk. Az óvodák is tömve vannak, már ott sem jut elég idő a fejlesztésre. Gyakori, hogy vegyes korcsoportban az óvónőnek napi öt perce van a nagycsoportosokra összesen, de a hagyományos nagycsoportban sem jut idő valódi fejlesztésre. Ezt a hiányt görgetik maguk előtt az elsősök.
A fentiekkel mindenben egyetért Zita néni is. Kiemeli, hogy már azt is elképesztőnek tartja, hogy nem meri vállalni a saját nevét egy olyan ügyben, ami nem az ő kényelmét, hanem a rábízott gyerekek érdekeit szolgálná. Márpedig, ha ő névvel szerepelne ebben a cikkben, egészen biztosan szankciókra számíthatna még akkor is, ha az igazgatónője is ugyanazt gondolja, amit ő. „Abszolút nem normális dolog az, amit most a kormány kitalált! Nonszensz, hogy az óvodáknak, akik három éve ismerik a gyereket, nincs joguk kimondani azt, hogy a gyerek még nem iskolaérett! – mondja. – Ezt nem döntheti el a kormányhivatal! Komolyan olyan bürokraták döntenek majd gyerekekről, családokról, akik soha nem látták a gyereket, és nem is beszéltek vele?!”
A tanítók egyetértenek abban, hogy elképzelhető az is, hogy a helyi igényeknek megfelelően fogják a hivatalok szabályozni az általános iskolák osztályainak létszámát. Ez gyakorlatban annyit tesz majd, hogy egy budapesti vagy Budapest melletti zsúfolt iskolába nem engedik tovább az iskolaéretlen gyerekeket, viszont egy kis falusi iskolába, ahol a fennmaradás a tét, akkor is tovább küldik a hatévest, ha messze nem érte még el az iskolaérettségi szintet. A tanítóknak – hasonlóan az óvónőkhöz semmilyen beleszólásuk nincs abba, hogy milyen óvodásokat vegyenek fel elsősnek. Ha a gyerek iskolaéretlen, akkor el tudják küldeni a szakszolgálathoz (Nevelési Tanácsadó), de olyan soha nem fog történni, hogy egy iskolaéretlen gyereket visszavigyenek az óvodába. Ezzel elsősorban a gyereknek okoznak hatalmas kárt. Olyan lemaradása és annyi kudarcélménye lesz, amit soha nem tud majd bepótolni. És nem azért mert rossz a tanítója, hanem azért, mert még alacsony osztálylétszám mellett sem tud ennyit differenciálni egy tanító. Hiába a legjobb szándék, egy egész óvodai évet nem lehet differenciálással pótolni.
Az iskolaéretlen gyerek mindenkinek gond
Nemcsak a tanító néninek okoz majd problémát az iskolaéretlen diák, hanem az érett osztálytársainak is. Az ilyen gyerek ugyanis nem tud figyelni, képtelen koncentrálni, hamar elveszíti az érdeklődését, ezért mással kezd foglalkozni, amivel zavarja majd a társait, akiknek ezzel csorbul a tanuláshoz való joguk. Éppen ezért teljesen téves azt gondolni, hogy ez csak a hamarabb iskolába kényszerített gyerekek problémája. Az összes család problémája lesz, akik szeptemberben, vagy utána kezdik az iskolát. Olyan ez, mint amikor egy ADHD-s gyerek nem kap megfelelő segítséget, és ő teszi tönkre az osztályt. És hiába megy majd a rengeteg szülő panaszra az osztályfőnökhöz vagy igazgatóhoz, hiszen ha a gyerek körzetes, akkor semmit nem tudnak tenni az ellen, hogy elvegye a többiektől a nyugodt tanuláshoz való jogot.
Érdemes megjegyezni, hogy van egy olyan irányzat is, miszerint a szülők kisebb százaléka, de mégis számottevő része idő előtt be szeretné íratni a gyerekét az iskolába. Presztízskérdést csinálnak abból, hogy az ő gyerekük akár öt és fél évesen beüljön az iskolapadba. Hiába írja a Nevelési Tanácsadó (Nevtan) a papírra, hogy nem javasolják az első osztály megkezdését, ha az anyuka az abban az évben elsős osztálytanítót találja megfelelőnek, akkor átviszi az akaratát. A Nevtan ebben az esetben kénytelen azt tudomásul venni. A Nevtan szakemberei egyébként annyira leterheltek, hogy a januárban beküldött diákok szerencsések lehetnek, ha még abban a tanévben sorra kerülnek. Pedig a papíron ott van, hogy melyik tanítási évben kell a gyereket megvizsgálni, néha mégis átcsúszik az időpont a következő évre. Egy ilyen vizsgálat 3-4 óra hosszú. Erre a hatalmas túlterheltségre szabadítják rá most az összes olyan hatévest, akit az óvoda vagy a szülők nem találnak iskolaérettnek.
A szülőnek joga van dönteni (Képünk illusztráció – Fotó: Donat SorokinTASS via Getty Images)
Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete egyik vezetője máshogy látja a problémát, mint a fentebb idézett pedagógusok. „A törvény szerint a hatéves gyereknek még iskolaérettség esetében sem kötelező iskolába mennie, csakúgy, mint eddig. A szülő kérésére további egy évig óvodában maradhatk, igaz, erről nem az óvodavezető, hanem az Oktatási Hivatal dönt majd – magyarázza. – A kérelmeket január 15-ig kell beadni, amit érdemes lesz megtenni akkor is, ha az óvoda nem adta ki addigra az iskolaérettséggel kapcsolatos szakvéleményt. Azt sejtjük, hogy az egész csak azon fog múlni, hogy az adott óvodában van-e még hely, illetve, hogy van-e elég elsős tanuló a helyi iskolában ahhoz, hogy elinduljon a következő első osztály. De ami a legfontosabb, hogy szakértőink áttekintették a jelenleg ismert, 2020. augusztus 31-ig hatályos szabályozást, amely szerint a nem iskolaérett gyerek további egy évig óvodás maradhat, és ehhez a szülőnek sem az óvodához, sem az Oktatási Hivatalhoz nem kell kérelmet benyújtaniuk, ilyen esetben az Oktatási Hivatal eljárása meg is szűnik. Az iskolaérettség megállapítása a most ismerhető szabályok szerint az óvoda feladata marad.”
Legyenek mások az iskolák!
Kutatások mutatják, hogy annál sikeresebb egy iskolarendszer, minél később mennek a gyerekek iskolába és minél kevesebb a heti iskolai munkaterhelés az első években. Európa két legsikeresebb iskolarendszerében, Finnországban és Hollandiában az alsósoknál nem éri el a heti 20 órát. A mostani gyerekeknél egyre későbbre alakul ki (vagy ki sem alakul) a monotóniatűrés képessége, ami a hagyományos iskolában elengedhetetlen. Ez nem új keletű jelenség, évek, évtizedek óta tart, ezek a gyerekek kapnak sokszor viselkedészavaros címkét. Sokan még hétéves korukban sem állnak készen arra, hogy órákig szabályozott körülmények között, nyugodtan üljenek. Az egyre bővülő információs közeg megváltoztatta a tanulás, az információszerzés módját, a gyerekek sok mindent lényegesen előbb, míg más dolgokat később tanulnak meg. Kutatásokból tudjuk, hogy a jelenlegi generáció nem lineárisan, hanem mozaikokból tanul, ami mindenkinél máskor áll össze magasabb szintű rendszerré.
De egyáltalán nem kellene óvodában maradniuk a hatéveseknek, ha másmilyenek lennének az iskoláink. Nagyon jó példa erre több skandináv ország. Mást, máshogy és máskor tanítanak, mégis sokkal versenyképesebb felnőttek kerülnek ki az iskoláikból, mint Magyarországon. „Hogy milyennek kellene lennie egy alsó tagozatnak? Akárki megnézheti például a Vadászat című filmben – mondja Salamon Eszter. – A magyar fordító végig óvodának fordítja benne az iskolát, egyszerűen azért, mert a szemével egy Magyarországon óvodának és nem iskolának elfogadott épületet és berendezést lát. Pedig az egy iskola. Ilyenekre lenne hazánkban is szükség!”
Magyarországon a jelenlegi törvények szerint ugyanis tanítási szabadság van. Ez annyit jelent, hogy a tanárnak lehetősége és teljes szabadsága van a NAT (Nemzeti Alap Tanterv) keretein belül úgy és azt tanítani, amit akar. „Hogy egy szemléletes példával éljek: ha a tanár valamiért úgy dönt, hogy a diákok csak lila Parker tollal írhatnak, akkor ezt elvileg megteheti, és sokszor meg is történik valami hasonló a tanszerek előírásakor, de elmarad a tanítási módszerek esetében. A pedagógusok döntő többsége a kényelmesebb utat választotta, azt mondják, sőt talán hiszik is, hogy van egy központi követelmény, ami miatt azután nem a gyerekek életkorának és szükségleteinek megfelelően tanítanak” – teszi hozzá Salamon Eszter. A szülők kikövetelhetnék az iskoláktól, hogy legalább az iskola első 2-3 évfolyama egyfajta ovisuli legyen, döntően játékos tanulás, átmenet az óvodából az iskolába. Manapság még nem sokan teszik, de egyes területeken annyira kevés gyerek marad, aki alsó tagozatba menne, hogy talán megtörténik.
Több százezer magyar gyerek nem Magyarországon jár a valóságban iskolába (ez a szám talán 2016-ban volt kb. félmillió), annak ellenére, hogy a statisztika szerint hazánkban tanulnak. Pontos számot azért nehéz mondani, mert a szülők közül sokan nem beszélnek nyelveket, a vállalkozó papíron itthon foglalkoztatja őket minimálbéren, külföldi iskolák viszont csak becsülni tudják a számokat, állampolgárságot nem tarthatnak nyilván. A magyar anyaiskola, ahova ilyen esetben a gyerekeket papíron beiskolázzák, ezt is megoldja „okosba”: nem magántanulónak nyilvánítva a gyerekeket, hanem felmentve őket az órák látogatása alól, neki ugyanis a fennmaradás a tét. Papíron oda járó gyerekekkel működik tovább az iskola, a pedagógusok pedig megkapják a fizetésüket.
Rengeteg család megy külföldre, amikor tanköteles lesz a gyereke
A legnagyobb „elvándorlás” az iskola államosítás után, 2012-ben indult el, amikor a pedagógusok nem a tanítás szabadságának biztosítását választották ki a törvényből, hanem igen kényelmesen elkezdtek felfelé mutogatni, hogy rossz a könyv. Később, amikor az első osztályosok már nem fértek bele a heti ötvenórás munkaidőbe (iskolai munkaidő amit a gyerek az iskolában vagy iskolához kötődő, strukturált, szabályozott tevékenységgel, például a házi feladattal tölt, és nem csak a tanóra), mert még otthonra is maradt házi feladat, akkor rengeteg szülő döntött úgy, hogy a gyerekét más országban járatja iskolába.
Rengeteg család épp akkor költözik külföldre, amikor a gyerekük iskolaköteles lesz, de akik nem teszik meg azt a lépést, viszont az osztrák, szlovák, román határ közelében élnek, egyszerűen a gyerekeiket a szomszéd ország iskolájába járatják, sokszor szervezetten, iskolabuszokkal. Egyszerűen, józan paraszti ésszel a szülő nem fogadja el, hogy a gyereke halál fáradt legyen, felesleges dolgokat magoljon, és megutálja az iskolát és a tanulást. Ahhoz, hogy egy gyerek megutálja az iskolát, vagy a tanulást, a legújabb kutatások szerint elég mindössze két hetet eltöltenie egy rossz iskolában, a gyerekek nagy része pedig a kezdeti kíváncsiságát és tanulni akarását egy hónap alatt veszíti el. A folyamat szinte visszafordíthatatlan. „Személy szerint meggyőződésem, hogy a mostani módosítás egyik célja kimutatni, hogy valóban nincs abszolút pedagógushiány, csak relatív, amihez a valós gyerekszámot próbálják adminisztratív eszközökkel kideríteni” – mondja Salamon Eszter.
Salamon Eszter könyve a Szülő-megőrző – Kalauz a nevelés, oktatás és gyerekjog világához szülőknek címmel 2017-ben jelent meg.
