Aktuális

„Elnézést, haza akarok menni!” – így utazik a kerekesszékes édesanya és kisfia

Már másfél éve egyedül neveli kisfiát az a mozgássérült édesanya, aki Budán dolgozik, de csak az agglomerációban tud megfizetni albérletet, ezért ingázni kényszerül. Nekünk, akik két lábbal közlekedünk kisgyerekkel, és még úgy is szorongunk, elképzelhetetlen, amit naponta végigcsinál. Kétszer.

A harmincnégy éves Szalai Krisztina nyitott hátgerinccel és dongalábbal született, a bal lábszárát pedig még gyerekkorában amputálták a szövődmények miatt, ezért kerekesszékkel közlekedik. Hároméves kisfiával, Milánnal minden egyes hétköznap reggelén és délutánján bő kétórás utat tesz meg: legalább ennyi idő kell, hogy tömegközlekedve leküzdjék a munkahely-bölcsőde-otthon távolságokat szentendrei albérletük és a II. kerületi intézmények között. Mindezt kerekesszékkel, futóbringával, villamoson, vonaton, távolsági buszon. Hogy miért nem választják a HÉV-et Buda és Szentendre között? Egész egyszerűen azért, mert nem tudnak rá felszállni: egyik vonat sem akadálymentes.

Háromnegyed négyre megyünk Milánért a Varsányi Irén utcai bölcsődébe Krisztivel. Én az öltöző előtt várok, pár perc múlva már hasít is el előttem a hároméves kisfiú. Anyukája kérésére aztán lelassít, fogja a tárolóban leparkolt futóbringát, tudomást vesz rólam is, aztán megígéri, hogy szépen, szófogadóan fog közlekedni. Kilépünk a kapun, Milán pedig a bringa csengőjével csinálja nekünk a helyet a keskeny járdán. Irány a Mechwart liget, villamosmegálló. Látszik, hogy Milán rutinos, korához képest fegyelmezetten közlekedik. Megszokta, hogy anyukájához, aki vele ellentétben nem a lábával, hanem a kezeivel hajtja a kerekeket, alkalmazkodni kell.

Megnézem
Összes kép (7)

„Elnézést, haza akarok menni!” – így utazik a kerekesszékes édesanya és kisfia

„Elnézést, haza akarok menni!” – így utazik a kerekesszékes édesanya és kisfia

Fotó megosztása:

„Az ép szülő megfogja a gyerek kezét, nálunk, ahogy kedves sorstársam-ismerősöm, Oláh-Koppány Andi mondta találóan egyszer, hangvezérlés van – avat be Kriszti. – Persze nem működik mindig ilyen jól, előfordult, hogy elszaladt előre. A hajam is égnek állt. Kiabáltam, volt, hogy idegenek segítettek visszaterelni. De egyre okosabb, megbízhatóbb. Ha nem túl forgalmas helyen vagyunk, megengedem neki, hogy a következő sarokig elmenjen, de ott meg kell várnia.

Persze, ahogy mindenkinek, neki is vannak rosszabb napjai. Ez egy türelemjáték. Nagyon sok magyarázattal, megállapodásokkal.

Milán érti, általában be is tartja ezeket. Már ügyesen felméri a helyzetet. És neki természetes az állapotom, azt is a helyén tudja kezelni.”

„Elnézést, haza akarok menni!”

Közben felszállunk a négyeshatosra, a másodikra férünk fel kényelmesen. A kerekesszéknek kell hely, az emberek meg sokan vannak, és mindenki siet. Kriszta elhelyezkedik a székével, Milán mellé tud ülni, a futóbringa is elfér. A kisfiú bohóckodik, jókedvű, csintalan. Mindenre van valami megjegyzése. „Emlékszem, egyszer, amikor sokan voltak, és nem haladtunk az ajtó felé, Milán elkiabálta magát, hogy: Elnézést, haza akarok menni!” – meséli Kriszti. A kisfiú tényleg határozott, töri az utat az anyukájának a Nyugati téren is, ahol leszállunk, és elindulunk a vonathoz. „Egyszerűbb így, a metróba lemenni nekem a gyerekkel fárasztóbb lenne. A vonatok ilyenkor egészen gyakran járnak, és kényelmesebbek is.”  Valóban szellősebb a vonat, ráadásul tágas vécé is van rajta, ami egy háromévessel hosszabb távon nem hátrány. Milán és anyukája el is tűnnek egy időre a félköríves ajtó mögött. A vonat hamarosan indul is, és néhány percnek tűnik csak az út, amit meg kell tennünk vele Újpest-központig.

Megnézem
Összes kép (5)

„Elnézést, haza akarok menni!” – így utazik a kerekesszékes édesanya és kisfia

„Elnézést, haza akarok menni!” – így utazik a kerekesszékes édesanya és kisfia

Fotó megosztása:

Miután leszállunk, elindulunk a távolsági buszpályaudvarra, ahol a kis futóbringás továbbra is cáfolhatatlan határozottsággal löki magát előre az úton. Anyukája nyugodt, tudja, hogy a kanyarban meg fog állni, hogy bevárjon minket. Így is történik. A sok nagy busz között azért nem árt, ha a kerekesszék közelében marad. A szentendrei járat nemsokára be is áll, de nem alacsony padlós. „Nekünk muszáj megvárnunk a következőt, ne haragudjatok” – mentegetőzik Kriszti, mintha bármiről is ő tehetne. Ez plusz húszpercnyi várakozást jelent. Milán türelmes, nyilván nem új neki a szituáció, ez ilyen: nincs más választás, várni kell. „Ez a legfárasztóbb része a napnak, a hazaút. Most még istenes, jó időben, világosban, kevés ruhában.

Tavaly télen volt, hogy már sírtam, amikor a csúszós úton, hóesésben, a gyerekkel az ölemben vonszoltam magam hazafelé.

Esőben inkább kapucnit húztunk. Próbáltuk az esernyőt is, de ugye azt Milánnak kellett tartania, és én nem láttam ki alóla, úgyhogy el is vetettük.” A buszmegállóban van némi ülőhely, felette keskeny tető, egy kis menedék. A sofőrök kedvesek, ismerik a kis családot, előre intenek, ahogy az is, aki kiszáll, hogy kihúzza a rámpát Krisztinek. Milán is felgurul rajta, aztán leül az anyja melletti ülésre. A busz szinte zsúfolásig telik, Kriszti mellé egy babakocsi is beparkol középre. A kisfiú láthatóan fáradt, kap is a kezébe egy kis képernyőt, amin markológépes videót néz. „Múlt héten tüszős mandulagyulladása volt Milánnak, otthon voltunk. Az orvosa Békásmegyeren rendel, oda sem kis tortúra nekünk a közlekedés, de nagyon rendes a doktor bácsi, ismeri Milánt, örülök, hogy visszajárhatunk hozzá.”

Megnézem
Összes kép (6)

„Elnézést, haza akarok menni!” – így utazik a kerekesszékes édesanya és kisfia

„Elnézést, haza akarok menni!” – így utazik a kerekesszékes édesanya és kisfia

Fotó megosztása:

Önkormányzati bérlakásra pályáznak

Kriszti és Milán kezdetben Békásmegyeren laktak, néhány éve ott látogattam meg őket, akkor még a kisfiú apukájával együtt, hármasban voltak egy család. „Még nem volt másfél éves a fiam, amikor különmentünk, nem működött a kapcsolat. Azt hiszem, sokáig nem vettem észre a jeleket, talán nem akartam, mert annyira hinni szerettem volna benne, hogy boldogan élhetünk együtt. Be kellett látnom, hogy nem megy. Sokan mondták, hogy merész húzás volt egyedül maradni, de Milán ellátását meg tudom oldani, nem olyan fokú a sérültségem. Kezdetben vidéken laktunk, elég messze, aztán visszajöttünk, Milán keresztapjával béreltünk egy kis házat Leányfalun. Szerettük, egészen élhető volt, külön szobával, bár onnan még messzebbről kellett bejárni, mint most. Néhány hónapja kínálkozott ez a szentendrei lehetőség, a barátnőm családjával költöztünk össze, ők az egyik, mi a másik szobában lakunk, megosztjuk a költségeket, így könnyebb. Persze a közös lakás sok kompromisszummal jár, nem is maradnék így sokáig, ezért szeretnék pályázni önkormányzati lakásokra a II. kerületben és Szentendrén is. Sajnos nem minden feltételnek felelünk meg, de azért reménykedem benne, hogy a munkahelyem támogatásával a II. kerületben vagy a leányfalui ismerőseim segítségével Szentendrén esetleg mégis összejön valami. Sajnos havi 70-80 ezer plusz rezsinél többet nem igazán tudok kifizetni, de szeretnék végre egy hosszabb távon stabil helyet Milánnak, egy önálló albérletet, ahol nem kell másokhoz alkalmazkodnunk.”

Sokan mondták, hogy merész húzás volt egyedül maradni, de Milán ellátását meg tudom oldani… (Fotó: Hernád Géza)

Kriszti most a volt élettársával is szeretné rendezni végre a tartásdíjat és a kapcsolattartást. „Nem igazán támogat minket a fiam apja, nagyon kevés tartásdíjat fizet, szeretném most ezt hivatalosan is rendezni. Sajnos az is probléma, hogy elég rendszertelenül látogatja és viszi el magához Milánt, lehetne sokkal jobb is a kapcsolatuk, de egy ilyen kis gyereknek még nagyon kellene a rendszeresség, a következetesség, hogy a bizalma fennmaradjon. Szerencsére a szüleimmel jó a kapcsolatunk, de mivel vidéken laknak, havi egy hétvégénél többet nem nagyon tudunk együtt tölteni. Azok viszont mindig jól sikerülnek, Milán is nagyon szereti a nagyszüleit.”

Idegen emberek fogtak össze értük

Közben lassan megérkezünk a célállomáshoz. A buszmegállóba érve a sofőr megint előhúzza a rámpát, hogy Kriszti le tudjon gurulni. A lakáshoz éppen hat órára érkezünk, szerencsére nincs messze a buszmegállótól, pár száz méter körülbelül az út. Kriszti elmondja, hogy van a társasház tárolójában egy elektromos széke is, még egy leányfalui embertől kapta ajándékba, akinek már nem volt rá szüksége. „Sajnos egyelőre itt áll, mert a hátsó bejárat, ahol be tudok jönni, nem teljesen akadálymentes, és csak ezzel a manuális székkel tudok átkecmeregni rajta. Az elektromos székkel csak teljesen sík terepen lehet közlekedni, úgyhogy egyelőre marad a tekerés.” Kriszti beparkol a tárolóba, Milán már a magasföldszinti lakás bejárata előtt várja.

„Leányfalu egyébként egy csoda volt.

Teljesen idegen emberek fogtak össze értünk, gyűjtést szerveztek, és egy kis rendezvény keretében egy csomó ajándékot is kaptunk tőlük.

Nagyon hálás vagyok Szalma Editnek és a többi támogatónak, sosem felejtjük el a kedvességüket. Szerettem ott lakni, de még több időbe telt az utazás, még fárasztóbb volt. Így is fél ötkor kelek, fél hatkor keltem Milánt, hogy időben bent legyünk a városban. Amióta elkezdődött újra az iskola, többet késnek a buszok is, de ide legalább hat körül megérkezünk. Leányfalun általában csak hét-fél nyolc tájban estünk haza. Kapkodva vacsoráztattam, fürdettem Milánt, hogy időben lefeküdhessen. Most több időnk van pihenni. Persze a legideálisabb az lenne, ha a II. kerületben jutnék lakáshoz, ahol a munkahelyem van.”

Így is fél ötkor kelek, fél hatkor keltem Milánt, hogy időben bent legyünk a városban (Fotó: Hernád Géza)

Kriszti már tíz éve a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. ügyfélszolgálati irodájának munkatársa. „Tudod, többször felvetődött már, hogy menjek máshová, ajánlottak irodai munkát közelebb a lakásunkhoz, de én szeretek itt dolgozni, nagyon emberséges mindenki. Szülés után is simán visszavettek, rugalmasak, megértik, ha beteg a fiam, érte kell mennem a bölcsibe. És itt azt is elfogadják, hogy hat órában dolgozzak, amire elég kevés helyen van lehetőség. A kollégáim is segítőkészek, jó a közösség. Nem szívesen hagynám itt ezt egy új, bizonytalan helyért. Szerintem meg kell becsülni manapság egy ilyen jó munkahelyet. Ki tudja, máshol hogy viszonyulnának az egyedi adottságainkhoz.”

Szentendréről hazafelé felülök a HÉV-re. A vonat bő fél óra alatt beér Budára. Nem kell átszállni, megállókban várakozni esőben-hóban, a kocsik is egészen tágasak, és még az útiköltség is kevesebb, mint buszozva-vonatozva. Lehetőség nekünk, épeknek, és lehetetlen Krisztinek, az egyedülálló, mozgássérült anyának, aki csak azt szeretné, hogy a kisfiának boldogabb, gondtalanabb élete legyen.    

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése