Aktuális

Megtörtént az első élő ember hibernálása

A kutatók szerint hibernációval időt lehetne nyerni olyan sérülések kezelésére, melyek amúgy szinte biztos, hogy halálhoz vezetnének.

New Scientist információi szerint először fordult elő, hogy orvosok egy műtét során élesben is hibernációt alkalmaztak egy élő emberen: a kísérleti beavatkozás lényege, hogy a rendkívül súlyos sérülést szenvedő ember testét jelentősen lehűtik, ezzel a sejtjeinek tevékenységét szinte a mozdulatlanságig lassítva, lecsökkentve így a sejtek oxigénigényét, és így lehetővé válhat olyan sérülések kezelése is, melyek más esetben szinte biztos halállal végződnének, írja a 444.hu.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Samuel Tisherman, a baltimore-i University of Maryland School of Medicine kutatója elmondta, hogy orvosi csapata legalább egy embert hibernált már. Az nem derült ki, hogy hány emberen végeztek ilyen beavatkozást, illetve hogy hányan élték ezt túl. 

Az EPR (emergency preservation and resuscitation) beavatkozás – melyet egy esetben az egyetem kórházának sürgősségi osztályára rendkívül súlyos sérüléssel (mint amilyen a lőtt vagy szúrt seb) érkezett páciensen végezték el – lényege, hogy a sérült testhőmérsékletét 10-15 Celsius-fok körülire hűtik, a vérét pedig fiziológiás sóoldattal helyettesítik, a páciens agytevékenysége ekkor szinte teljesen leáll. Az orvoscsapatnak ekkor két órája van, hogy ellássa a sérüléseket, majd a testet utána felmelegítik és a keringést újraindítják. Hagyományos esetekben az orvoscsapatnak csupán pár perce van a műtét végrehajtására ilyenkor, és a túlélés esélye 5 százaléknál alacsonyabb ilyenkor. 

Tisherman abban bízik, hogy összesen tíz páciensen tudják majd kipróbálni ezt az eljárást, és esetüket össze fogják vetni tíz olyan sérült esetével, akiken sérüléseik komolysága miatt lehetett volna alkalmazni a technikát, de külső okok miatt ez nem történt meg. Állatkísérletek már egy jó ideje zajlanak, és ezekből látni, hogy sertéseket akár három órányi hibernálás után is újra lehet éleszteni, viszont az nem tiszta, hogy amikor a sejteket újra felmelegítik, felléphetnek károsodások, és ezek okait még mindig nem ismerni pontosan. 

Tisherman elmondása szerint 2020 végére képesek lesznek részletes eredményeket is publikálni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top