Hivatalos: a kormány szerint „a tanköteles korú gyermekek döntő része iskolaérett”

Hercsel Adél | 2019. November 22.
Megérkeztek a szabályok, pontosan mikor és mit kell tennie a szülőnek, ha szeretne felmentést a kötelező hatéves kori beiskolázás alól. Mutatunk mindent.

Ma reggel megjelent a Magyar Közlönyben a sok szülő, pedagógus és szakember által régóta várt kormányrendelet, amely pontosan megmondja, hogy mit kell tennie, hova kell fordulnia a szülőnek, ha szeptembertől szeretné még egy évig az óvodában tartani hatéves kora ellenére nem iskolaérett gyermekét.

Az előzmények röviden

Ahogy korábban megírtuk, július 12-én a parlament megszavazta a köznevelési törvény módosítását, és ennek részeként az eddig alkalmazott rugalmas iskolakezdés eltörlését. Elvileg ettől még továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy még egy évig az óvodában maradjon a kisgyerek, aki betöltötte a hatéves kort, de nem iskolaérett. Viszont az évek óta érvényben lévő, jól bejáratott ügymenetet az idei tanévtől jelentősen megváltoztatták.

Eddig alapvetően a szülők és az óvodapedagógusok közösen döntöttek arról, hogy hatévesen megy-e iskolába a gyerek, az erről szóló papírt végül hivatalosan az óvodavezető állította ki. Júliustól egészen mostanáig hatalmas volt a káosz, a bizonytalanság, nem egy esetben a felháborodás, hogy az áprilisi iskolai beíratások időpontjához erősen közelegve mikor hozza nyilvánosságra a kormány, hogy milyen lesz a tanévkezdés alól való felmentés új szabályozása.

Ami most konkrétan kiderült

Azt már a kormány frissen kiadott közleménye cáfolta, hogy ne lenne fontos az elbírálás során a szülők és a gyermek óvodapedagógusainak véleménye, és hogy ezeket figyelmen kívül hagyva születne döntés. „Nem az a cél, hogy óvoda- és iskolaéretlen gyermekeket mindenáron óvodába vagy iskolába kényszerítsünk” – áll szó szerint a közleményben.

A rendelet alkotói külön kihangsúlyozzák, hogy minden, általuk indokoltnak tartott esetben a gyermek meg fogja kapni az egy évre szóló halasztást. Mindeközben a közleményben az a kijelentés is szerepel, hogy a kormány álláspontja szerint „a tanköteles korú gyermekek döntő része iskolaérett”.

Most utólag az is kiderült, hogy a törvény módosításának alapvető célja az volt, hogy „kiszűrj[é]k a gyermek szempontjából hátrányos és teljesen indokolatlan felmentéseket, amely mögött gyakran más – a gyermek valós fejlettségi szintjétől független – okok is állhatnak. […] Látni kell, hogy eddig a felmentésekről óvodánként rendkívül eltérő módon döntöttek, azt is őszintén ki kell mondani, hogy egyes esetekben az óvodai létszámot akarták mesterségesen biztosítani azzal, hogy még az óvodában tartották a gyermeket, a magasabb gyermekszámért ugyanis több támogatás jár.” 

Hozzáteszik, a minisztérium nem számít arra, hogy a változás miatt iskolai férőhelyhiány alakulna ki, hiszen az iskolás gyermekek száma demográfiai okokból eleve csökkent az elmúlt években. Ha egy iskolában mégis az eddiginél több elsős osztályt kellene indítani, ott a fenntartó megteszi a szükséges lépéseket.

Végül megjegyzik, a gyermekek és a sikeres eljárás érdekében bíznak a szülők és az óvodák együttműködésében.

Exit mobile version