Alig néhány évünk maradt, hogy megfordítsuk a sorsunkat, mielőtt az ökológiai és éghajlati katasztrófa hatásai visszafordíthatatlanok lesznek. Néhány évünk maradt, hogy megteremtsük a túlélés feltételeit, néhány év, hogy végre cselekedjünk fajok milliói, köztük az emberiség életéért, és minden perc számít. Olyan új társadalmi–gazdasági rendszerre van szükségünk, amelynek alapját a természet megőrzése és az emberi jóllét jelenti, a profit minden mást felülíró hajszolása helyett – írták a szervezők a IV. Globális Klímasztrájk Facebook-oldalán.
Az eseményen, ami a Batthyány térről indult, majd a Bem rakparton és a Margit-hídon át a Kossuth Lajos térre érkezett, több felszólaló is lesz, köztük Závada Péter és Molnár Áron noÁr.
Helyszín tudósítónk szerint körülbelül nyolcszázan vonulhatnak a kissé szürke időjárásban, táblákkal és zene kíséretében.
A szervezők célja, az ökológia- és klímavészhelyzet kihirdetése, illetve a megfelelő lépések megtétele az emberiség eddigi legnagyobb krízishelyzetének megoldásáért. Követeléseik a mindenkori politikai és világi vezetőkhöz szólnak, a rendezvény pártpolitikától független. Éppen ezért előre megkértek mindenkit, hogy ne vigyenek pártpolitikai, illetve provokatív plakátot, kitűzőt.
(Kiemelt kép: nlc.hu)