nlc.hu
Aktuális
Ha jól figyelsz, kiszúrhatod az álruhás rendőröket a karácsonyi vásárban

Ha jól figyelsz, kiszúrhatod az álruhás rendőröket a karácsonyi vásárban

Biztonságban vagyunk, de nem annyira.

A rendőrség szerint teljes biztonságban vagyunk Budapesten, sőt még a budapesti adventi vásárokban is (minősített eset). A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának megbízott vezetője egész pontosan így fogalmazott a fővárosi Vörösmarty téri vásárban: Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa.

Ha körülnézünk, és nem látunk egy rendőrt sem a környéken, az nem feltétlenül azért van, mert nincsenek ott. Esetenként ugyanis „fedetten”, nem egyenruhában dolgoznak. Ezt pedig így mondta a vezető: a kollégák láthatóan és láthatatlanul is jelen vannak a karácsonyi vásárokban. Vagyis az elrettentésnek és a lefülelésnek is működnie kell. Hegyesi Melinda kiemelte: a rendőrök a karácsonyi vásárok idején is mindent megtesznek azért, hogy a budapestiek, a fővárosba látogatók és a külföldi turisták is a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat.

Azért mi magunk is tehetünk a nyugalmunkért:

Ne tegyük a táskánkat a szék hátuljára, ha leülünk!

Ne tartsuk az értékeinket a hátizsák zsebében a mozgólépcsőn!

Ha a vásári forgatagban nézelődünk, táskánkat szorítsuk a hónunk alá!

Ezek ugyanis tipikus, bűnelkövetésre alkalmas helyzetek, magyarán: esetleg meg fognak lopni minket, ha nem így teszünk.

A rendőrök modellezték is a fentieket.

Így néz ki egy bűncselekmény (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Ha mindezek miatt arra jutunk, hogy inkább közelébe se megyünk a vásároknak, hanem weboldalakról rendeljük meg az ajándékainkat, azzal sem küszöböltünk ki minden kockázatot.

Kisebb internetes böngészéssel utána lehet járni, hogy melyek azok a webáruházak, amelyekből érdemes, illetve amelyekből nem ajánlott vásárolni. Nem elsősorban a közösségi portálokat kell felkeresni ebben az ügyben, hanem a hivatalos szervezetek oldalait, listáit, amelyek mindenki számára hozzáférhetők – hangsúlyozta Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének sajtóreferense az M1 aktuális csatornán. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapja is közzétett például ilyen jegyzéket. Bor Olivér kiemelte, egyértelmű jele lehet annak, hogy hamis weboldalról van szó, ha nem rendelkezik biztonsági tanúsítvánnyal, de érdemes fenntartásokkal kezelni azt a webáruházat is, amelyet frissen alapítottak. Az ilyen vásárlásoknál javasolt az utánvétes fizetést választani.

Forrás: mti

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top